70%-kal nőtt tavaly a lakossági mobilbank-ügyfélszám

forrás Prim Online, 2004. július 7. 13:50
A GKI Gazdaságkutató Rt. és a T-Mobile Távközlési Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-val együttműködve - negyedévente felméri a vállalati internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését. Jelen összefoglalóban a pénzügyi szektor internet-gazdasággal összefüggő jellemzőit mutatjuk be.
I. Összefoglaló

§ 2003 folyamán az internetes alkalmazások jövőjére vonatkozó pénzintézeti várakozásokat mutató GKI - T-Mobile e-Pénzügyi Index stagnált, majd 2004 első negyedévének végére kismértékű csökkenés után a 14,8-as értéket vette fel.

§ 2004 első negyedévének végén 364 ezer lakossági és 57 ezer vállalati ügyfél rendelkezett internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel a hazai hitelintézeteknél.

§ A lakossági internetbanking ügyfelek száma 2003 első negyedévéhez képest 37%-kal, míg a vállalati internetbanking ügyfeleké 31%-kal emelkedett.

§ 2004 folyamán továbbra is dinamikusan nőhet az internetbanking ügyfelek száma: 30-35%-kal a lakossági és 20-22%-kal a vállalati piacon.

§ Mobiltelefonos banki szolgáltatásokra szóló szerződéssel 2004. március 31-én kb. 490 ezer lakossági és 55 ezer vállalati ügyfél rendelkezett. A megelőző három hónap során a lakossági ügyfelek száma 11%-kal, egy év alatt pedig 70%-kal növekedett.

II. A felmérés eredményei

A pénzügyi szolgáltatók internet-használati indexének, a GKI - T-Mobile e-Pénzügyi Index értékének 2003-ban tapasztalt stagnálása után 2004 első negyedévében kismértékben 14,8-ra csökkent a -100 +100-as skálán.
Az internetes értékesítéshez fűződő várakozásokban továbbra is a bankok pozitívabb, valamint a biztosítók mérsékeltebb várakozása jelenik meg.

GKI - T-Mobile e-pénzügyi index
-100 [teljes pesszimizmus] és a +100 [teljes optimizmus] skálán










Internetes banki ügyfelek

2004 első negyedévének végén az internetes folyószámla-szolgáltatásokkal rendelkező hitelintézetek kb. 364 ezer internetbanki szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyféllel rendelkeztek, ami 37%-kal több mint egy évvel korábban.
Az internetbanki szolgáltatásokra szerződött vállalkozások száma ugyanebben az időpontban 57 ezer volt, ami 31%-os éves növekedést takar.

Internetbanki lakossági ügyfelek száma az internetes bankoknál*









* 2003. március 31-től az internetes pénzügyi szolgáltatást nyújtó takarékszövetkezetekkel együtt

2004 első negyedévének végén az internetbanki szolgáltatásokat az internetes bankok lakossági ügyfeleinek kb. 8%-a, míg vállalati ügyfeleinek 12%-a használta.

A hitelintézetek várakozásai és a GKI becslése szerint 2004 végén több mint 450 ezer lakossági, illetve csaknem 68 ezer vállalati ügyfél fog internetes banki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel rendelkezni. Ez azt jelenti, hogy 2004 egészében a lakossági internetbanking ügyfelek száma 36%-kal nőhet, míg a vállalati online ügyfelkör ennél valamivel kisebb mértékben, 21%-kal bővülhet.

Mobilbank

Mobiltelefonos banki szolgáltatásokra szóló szerződéssel 2004. március 31-én kb. 490 ezer lakossági és 55 ezer vállalati ügyfél rendelkezett. A megelőző három hónap során a lakossági ügyfelek száma 11%-kal, egy év alatt pedig 70%-kal növekedett.

A mobilbanki szolgáltatással rendelkező bankoknál az ilyen szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek aránya 9,4% volt az első negyedév végén, míg a vállalati ügyfelek 9,5%-a használta a mobiltelefont banki szolgáltatások igénybevételére.

Mobiltelefonos szerződéssel rendelkező lakossági ügyfelek száma












A lakossági ügyfelek számának változása az előző negyedévhez képest csak kismértékben emelkedett, 2004. első negyedévében 11%-ot ért el, ami 48 ezerrel több ügyfelet jelent. A vállalati ügyfelek száma az előző negyedévhez képest 2,5%-kal bővült, szemben a negyedévvel korábbi, csaknem 17%-os változással.
Kulcsszavak: bankszolg bank

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32