IHM: speciális számítógép 269 hátrányos helyzetű település óvodájának
"Meggyőződésem, hogy ez a program tökéletesen egybevág Brunszvik Teréz nagyszerű kezdeményezésének szellemével, mely a maga korában azt a felismerést tükrözte, hogy a világgal való megismerkedés a kisgyermekkorban kezdődik, s csonka az a nevelés, mely nem vesz tudomást a világ változásairól"- fogalmazott a program kapcsán Csepeli György, az informatikai és hírközlési minisztérium politikai államtitkára.
2004 májusában készült szociológiai felmérések szerint a magyar háztartások 37 %-ában van számítógép, s ezeknek a családoknak a többsége valamilyen módon kapcsolódik a világhálóhoz is. A gyermekes családok körében nagyobb valószínűséggel találunk számítógépet és internetes kapcsolatot. Ebben a körben (18 év alatti családtagokkal számolva) a számítógép penetráció 51 %. E családok 70 %-ában a szülők megengedik a gyermekek számára a szabad számítógép-használatot. Ugyanakkor az is tény, hogy hiába van egy vagy több gyermek egy családban, ha az egy főre eső jövedelem alacsony, akkor elmarad a számítógép-vásárlás, s kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy a család rászánja magát az internethasználat előfizetésére.
Mivel az óvodáskorú gyermekek óvodai beiskolázottsága szinte teljesnek tekinthető, az óvodai hálózaton keresztül azoknak a gyermekeknek is biztosítani lehet a számítástechnikai eszközökkel való alkotó megismerkedés lehetőségét, akik szülei egyelőre még nem engedhetik meg maguknak, hogy másokkal ellentétben biztosítsák gyermekeik számára, hogy felfedezzék a számítógép "enter" gombjának lenyomását követően feltáruló új és ismeretlen birodalmat.
A program első hullámában az ország társadalmi és gazdasági szempontból fejletlenebb régióban működő óvodák pályázhattak, ahova zömében olyan gyermekek járnak, akiknek otthon nincs lehetőségük a számítógéppel való találkozásra. Emellett a programban való részvétel azok számára is előnyös, akik számára nem idegen a számítógép, akik otthoni tapasztalataik alapján tudják mit jelent az internet elérés. Az minisztérium szakértői a kísérleti fázissal egyidejűleg magyar pszichológusok és számítógépes grafikai tervezők bevonásával az létrehozott egy teljes egészében magyar fejlesztésű szoftver-t is, melyet valamennyi óvoda számára hozzáférhetővé tesz.
A Brunszvik Teréz program még az idén tovább folytatódik. A jelenlegi tervek szerint a pályázat ősszel jelenik meg, a pályázói kör pedig a mostaninál bővebb lesz, azaz nemcsak a hátrányos helyzetű települések intézményeiből adható be majd pályázat. Bár a pontos pénzügyi keretek még nem ismertek, de bizonyos, hogy a következő pályázatban ismét több száz óvoda juthat számítógéphez.
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság
- Nyári szemeszterrel folytatódik az ingyenes Internet Oktatási Program
- Új piac a fejlődő világnak szánt laptopnak: az USA
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- Pedagógusképzést indított a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
- Google- Ruanda - Kenya
- A román IT-iparág rohamos fejlődése a kalózprogramoknak köszönhető
- 700 idős tanulót vár a UPC
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!