Nokia: 3G-demonstráció a budapesti teszthálózaton

Kovács Attila, 2004. október 20. 17:08
Sajtóbemutatót tartott ma a Nokia Magyarország, amelyen először Tóth Péter, a cég ügyvezető igazgatója tartott előadást, "3G - a multimédia platform" címmel.
Ebben körvonalazta a világ 3G piacát a számok tükrében, kiemelve a Nokia szerepét. A Nokia WCDMA megoldását 2001 óta 30 országban több mint 50 szolgáltató tesztelte/teszteli. A világon eddig elindított 50 WCDMA 3G/UMTS hálózat közül 24-nél a Nokia 3G technológiáját alkalmazzák. Prím Online kérdésére Tóth Péter elmondta, hogy több olyan ország is létezik, ahol egynél több 3G mobilszolgáltató választotta a Nokia technológiáját, ilyen pl. Nagy-Britannia, ahol az öt szolgáltatóból négy Nokia 3G infrastruktúrát használ.

Az előadást követő 3G bemutatón a Nokia legújabb 6630-as modelljének és a cég budapesti teszthálózatának a felhasználásával 3G-s alkalmazásokat (videotelefonálást, nagy sebességű internet böngészést, fájl letőltéseket, képek kezelését, játékokat és tévénézést) tekinthettek meg a sajtó képviselői.
Kulcsszavak: UMTS Nokia

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36