Az IBM bevezeti a közvetlen finanszírozást Közép-Európában
forrás Prim Online, 2004. november 9. 12:16
Az IBM Global Financing bővítette lízingszolgáltatásait és olyan új konstrukciókkal egészítette ki pénzügyi portfólióját, amelyek mostantól közvetlenül is elérhetők az ügyfelek számára az IBM helyi finanszírozási szakértőin keresztül.
Richard Schwarz, az IBM Global Financing kelet-európai, közel-keleti és afrikai térségért felelős vezetője elmondta: "Egyre jobban nő az igény a rugalmasabb IT finanszírozás iránt. Az év folyamán már korábban megkezdtük halasztott fizetési és strukturált pénzügyi konstrukcióink értékesítését itt, Kelet Európában - akkor még üzleti partnereinken keresztül. Az üzlet azóta beindult, így további befektetéseket eszközöltünk, hogy az egyértelműen megnyilvánuló kereslettel lépést tudjunk tartani. Az IBM Global Financing ajánlatai a legversenyképesebbek közé tartoznak az iparágban, és az elismert finanszírozási szolgáltatások nyújtása terén felülmúlják az ezekben az országokban működő összes többi pénzügyi szervezetét."
Az IBM már több, jelentős finanszírozási szerződést kötött a térségben. Az elmúlt hónapban született meg például az IBM Global Financing lengyelországi szervezete és a lengyel informatikai piac legjelentősebb szereplője, a Prokom Software SA közötti 2 millió euro értékű szerződés. "Az IBM ajánlata számos kérdésünkre megadta a választ" - nyilatkozta Dariusz Górka, a Prokom Software SA pénzügyi vezetője. "Nemcsak a hardverszállító szerepét töltötték be, hanem teljes körű, rugalmas megoldást kínáltak. A vállalatunk és az IBM Global Financing közötti szerződésnek köszönhetően, legnagyobb örömünkre, 2004-re előrehozhattuk a csak 2005-re tervezett technológia-frissítést."
Az IBM Global Financing rugalmas lízingajánlatokkal és testre szabott, egyéni megoldásokkal szolgál azoknak az ügyfeleknek, akiknek korlátozott a költségvetése vagy egyszerűen csak szeretnék elosztani az új technológia bekerülési költségét a projekt teljes élettartamára. Sőt, az IBM lényegesen kedvezőbb tarifákat alkalmaz akkor, ha az ügyfél a lízingfutamidő végén visszaszolgáltatja a berendezést. Az ilyen típusú maradványérték-lízing konstrukciókat az IBM újrafelhasználási és felújítási programjai teszik lehetővé, melyeknek köszönhetően az elhasználódott technológia értéke sem vész el. Az IBM Global Financing az IBM és más gyártók hardvereire, szoftvereire és szolgáltatásaira egyaránt kínál finanszírozást. A szervezet az IBM üzleti partnereit egész sor működőtőke-konstrukcióval támogatja és számos lízing illetve finanszírozási megoldást kínál az ő ügyfeleiknek is.
Az IBM Global Financing tanúsítvánnyal ellátott, használt termékeket is kínál az Üzleti Partnereken keresztül. Ez az alacsony költségigényű megoldás igen előnyös lehet olyan vásárlóknak, akik ragaszkodnak az IBM-minőséghez, de alacsonyabb áron szeretnének hozzájutni. Az IBM közép-európai finanszírozási megoldásairól a vállalat ügyfélreferensei és egyes üzleti partnerei adnak részletesebb felvilágosítást.
Néhány szó az IBM Global Financingről
Az IBM Global Financing a világ legnagyobb informatikai finanszírozási szervezete, amely 35 milliárd dolláros eszközállománnyal rendelkezik és a világ több mint 40 országában nyújt pénzügyi szolgáltatásokat 125 000 ügyfelének. Rugalmas lízing és finanszírozási konstrukciókkal áll rendelkezésre minden vállalati kategória számára.

Kapcsolódó cikkek
- IBM: SOA témájú nemzetközi konferencia Budapesten
- Cell Broadband Engine technológia oktatása a BMF-en
- Jó lesz-e útdíjat szedni a budapesti belvárosban?
- Forgalomszervezés Stockholmban IBM megoldással
- IBM TotalStorage tárolórendszeren a Démász ügyféladatbázisa
- Tovább bővíti szolgáltatási szektorát az IBM Magyarország
- IBM: A schweinfurti gyártás Magyarországra kerül
- IBM élettudományi konferencia Budapesten - másodszor
- Átadták a Linux 48 IBM szoftverprogramozási bajnokság díjait
- Elstartolt a Linux 48 - IBM Szoftver Programozói Bajnokság 2005
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49