A Sun bemutatta a Solaris 10-et

Milkovits Gábor, 2004. november 15. 19:08
A Sun Microsystems bemutatta Solaris szerverszoftverének régóta várt legújabb, 10-es verzióját, amely január végétől lesz széles körben elérhető.
A Sun állítása szerint a nagyteljesítményű, kormányok, bankok és távközlési cégek rendszereire szabott Unix-alapú operációs rendszer 10-es változata több mint 600 újdonsággal rendelkezik elődjéhez képest. A szoftver, amelynek kifejlesztésére a gyártó mintegy 500 millió dollárt költött, a Sun saját Sparc processzorain kívül az Intel, az AMD és mások x86-os, illetve az AMD 64 bites Opteron lapkáival ellátott szervereken is fut. A Solaris 10-es sok újdonsága közül kiemelkednek a gyors hiba-, és víruskereső DTrace, illetve a több mint 8 ezer, egymástól tűzfalakkal elválasztott külön adattároló rekesz létrehozását lehetővé tevő Container alkalmazások. Emellett az új operációs rendszeren a saját programokon kívül eredetileg Linuxra írott szoftverek is futtathatók, változtatás nélkül.

A szoftver önmagában ingyenes, a felhasználóknak csupán a kapcsolódó szolgáltatásokért kell díjat fizetniük a Sun-nak. John Loiacono, a Sun szoftverrészlegének alelnöke erről úgy nyilatkozott, hogy olcsóbb lesz, mint akár a Red Hat, akár a Novell SuSe Linux operációs rendszer esetében. Elemzők szerint a Solaris 10-es kibocsátása annak a jele, hogy a technológiai cég a külön hardverforgalmazás helyett egyre inkább egy komplex, hardver, szoftver és szolgáltatás-alapú üzleti modell kialakítására törekszik.
Kulcsszavak: opsys Solaris Sun

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32