E-üzleti rendszerhez 350 millió forint kis- és közepes cégnek
MTI Sajtóadatbank, 2004. november 22. 09:15
Elektronikus üzleti rendszer korszerűsítéséhez mintegy 350 millió
forint támogatáshoz jut 16 magyarországi kis- és középvállalkozás a
Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) gazdasági versenyképesség operatív
programjának terhére - közölte az Informatikai és Hírközlési
Minisztérium (IHM).
A közlemény szerint a nyertesek többsége integrált vállalatirányítási rendszer bevezetéséhez kap támogatást, amelyből 700 millió forintnyi beruházást valósíthatnak meg. A vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek fejlesztését szolgáló pályázatok támogatására az idén 1,2 milliárd forint, 2006-ig pedig összesen 3,75 milliárd forint áll rendelkezésre az NFT-ben.
A pályázók legfeljebb az informatikai beruházás költségének a felét igényelhetik támogatásként. Az integrált vállalatirányítási rendszerek esetén 10-50 millió forint közötti, a vezetői döntéstámogató- és üzleti intelligencia rendszereknél pedig legalább 8 millió, de legfeljebb 20 millió forintnyi támogatás adható.
A statisztikák szerint az uniós informatikai pályázatok közül eddig a vállalaton belüli elektronikus üzleti rendszerek fejlesztését szolgáló pályázati fejezet bizonyult a legnépszerűbbnek. Összesen 203 cég nyújtott be ilyen céllal pályamunkát a pályázatokat kezelő szervezethez, az IT Információs Társadalom Kht-hoz. A vállalkozások 3,78 milliárd forintnyi támogatást igényeltek, amely csaknem kimeríti a 2006-ig elkülönített keretet.
A nyertes cégek új rendszerei elsősorban a naprakész és mindenki számára elérhető egységes adatbázisok kiépítéséhez, a vállalkozások pénzügyi, gazdasági folyamatainak korszerű informatikai támogatásához nyújtanak segítséget - tartalmazza a közlemény.

Kapcsolódó cikkek
- Az Accenture-t építi a Vodafone integrált vállalatirányítási rendszerét
- Beszerzés - nyíltan
- Termelésirányítás Pályázati forrásból
- 6 ország, 90 cég: XAPT szerződés Microsoft Dynamics AX-re
- Számadó újdonságok: virtuális könyvelő és menedzsmentrendszerek
- Az Oracle megkezdi az Oracle E-Business Suite 12. verziójának forgalmazását
- Kereskedelmi banki ügyvitel Microsoft Dynamics AX-en
- Tízmilliós LIBRA Szoftver támogatás a Gödöllői Királyi Kastélynak
- Továbbfejlesztett e-számlázási és számlaanalitikai alkalmazás
- RIS: az első JD Edwards outsourcing szolgáltató Magyarországon
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49