IHM/NHH-fókuszok 2005-ben: 3G, kábeltévé, LTO-k, WiMax…
Az eseményen két projektet is bemutattak. Az egyik az INFOKOM 2004 projekt, amelynek célja az elektronikus hírközlési szolgáltatások szabályozási környezetének átfogó elemzése, a kapcsolódó részpiacok és egyéb informatikai szolgáltatásokkal kapcsolatos szabályozás vizsgálata, illetve - ahol szükséges - a szabályozás tartalmára vonatkozó javaslatok elkészítése, finomhangolás. Pataki Dániel a jövő feladatai között említette a regionális (LTO) különbségek lépésről lépésre történő csökkentését, későbbi eltüntetését. A mobil végződtetési díjaknál cél, hogy a hatóság mintegy 10-os lépésekben csökkentse azokat.
A másik az NSZS 2005 projekt. Ennek a célja a szélessávú elektronikus kommunikáció terjedését elősegítő fiskális és közpolitikai intézkedések megalapozása, a Nemzeti Szélessávú Stratégia (NSZS) megvalósítása.
Kérdésre válaszolva, a miniszter elmondta, hogy 2005-ben először fordulhat elő, hogy nominál értékben is csökkenő tarifák jelennek meg a vezetékes és mobil szolgáltatásban. Elhangzott még, hogy a kábeles internet szolgáltatást mintegy 100 ezren veszik jelenleg igénybe Magyarországon.
Kapcsolódó cikkek
- NHH - nagyobb verseny, csökkenő árak, nemzetközi elismerések
- Hurokátengedés a Hungarotel hálózatában is
- NHH: teljes lett a Tantusz portál
- BBJ-konferencia a magyar távközlési piac újdonságairól
- Nemzetközi konferencia a hírközlés-szabályozásról
- NHH - erősebb verseny a Hungarotel piacán is
- NHH határozattervezet a mobil hívásvégződtetés díjainak csökkentésére
- Nőtt a szélessávú internet-hozzáférések száma
- NHH - csökkennek a Hungarotel végződtetési díjai
- Digitális műsorszórás - Magyarország 6-8 országos sávot szeretne
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.