Merész európai koncepció a digitális életvitelről

Kiss Ádám Zoltán, 2004. december 8. 09:30
Az Európai Bizottság Nizzában elfogadta a hálózati továbbítású és elektronikus média (NEM) programot, mely példamutató víziót vázol fel a digitális média számára. A Bizottság irányelveit összegző csomagban nyoma sincs az társadalmat megkerülő üzleti érdekek védelmének, igazi nagyszabású terv.
A Networked & Electronic Media (NEM) kimondja, hogy a digitális televíziózástól a többi médiáig minden rendszert úgy kell kialakítani, hogy a felhasználók bármikor és bárhol, akár útközben is hozzáférhessenek, függetlenül attól, hogy honnan származik a tartalom, és milyen hálózatot, vagy eszközt használnak. Ez azt jelenti, hogy a tartalomhoz való hozzáférés céges érdekek fölött álló joga az Unió állampolgárainak, és ezzel az Európai Unió magasra tette a lécet. A NEM azonban korántsem valamilyen talajt vesztett álomkép. Nizzában 120 szakértő részvételével vitatták meg a megvalósítása lehetőségeit, többek között a Nokia, az Intel, a Philips, az Alcatel, a France Telecom, a Thomson és a Telefonica is képviseltette magát. Első hallásra meglepő lehet, hogy a piaci élet, olykor közvetlen konkurens helyzetben levő szereplői ilyen hajlandóságot mutatnak az együttműködésre, ám szónok szónok után fogalmazta meg ugyanazt a véleményt, miszerint az elmúlt évtized tapasztalatai szerint a különálló, egymással nem kompatíbilis szabványok nem eredményesek. Az EU maga is saját, akár egy évtizede futó programjai további összehangolására törekszik, a következő tíz évben egyesítik a szabványokat, és ahol hiányokat találnak, új szabványrendszereket hoznak létre.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32