Csúcstechnológiai kommunikációs beruházás a MÁV-nál

forrás Prim Online, 2005. január 17. 14:01
Új ügyfélszolgálati contact center létrehozásáról döntött a MÁV. A beruházás az IC divízióhoz kapcsolódó infrastruktúra fejlesztés része, amelynek során a jelenlegi infokommunikációs technológia csúcsát képviselő eszközöket építettek be. A nyílt tendert az Avaya berendezéseivel valósították meg.
A MÁV Rt. a tavalyi év nyarán úgy döntött, hogy új, kibővített kapacitású és szolgáltatású contact centert hoz létre népszerű InterCity szolgáltatásának kiegészítésére. A nyílt közbeszerzési eljárást komplett rendszer megvalósítására írták ki, tehát a bútorzattól a számítógépeken át a szoftveres eljárásig mindenre ajánlatot várt a vállalat.

A pályázatot végül a Matávcom nyerte, alvállalkozója a KFKI Csoporthoz tartozó LNX Hálózatintegrációs Rt.-vel, a contact center technológiáját pedig az Avaya eszközei adták.

Olyan magas színvonalú beruházásról van szó – nyilatkozta Gáll Tamás, az Avaya kereskedelmi igazgatója –, amelyből nem sok van az országban, és a világ call centeres technológiájának csúcsát jelenti. A MÁV új ügyfélközpontjának dolgozói ergonomikus környezetben dolgozhatnak anélkül, hogy a rendelkezésre álló technikából bármi szűk keresztmetszetet jelentene a munkájuk során. Egyúttal a vasúttársaság lehetőséget teremtett arra, hogy IC helyfoglalásait, belföldi és nemzetközi tudakozóját világszínvonalra fejlessze.

A kiépített rendszer egyidejűleg 40 operátor számára jelent munkahelyet, de ez korlátlanul bővíthető. A kivitelezés során 100 százalékban IP technológiára rendezkedtek be, ami lehetővé teszi a hívásmenedzsment, és interaktív beszéd-megválaszoló rendszerek használatát, illetve az egységesített e-mail, fax és telefonos megkeresések párhuzamos, konvergens kezelését – mondta el Kirsch Attila, az Avaya szakértője.

Természetesen a működtetést támogató műszaki személyzet rendelkezésre állása igen magas szintű, hiszen egy ilyen forgalmú és jelentőségű call centernél egy komolyabb, elhúzódó fennakadás nem megengedhető. A kivitelezők a biztonságra is nagy gondot fordítottak. Az IP forgalom titkosított, amit az is indokol, hogy a dolgozói munkahelyek és az informatikai központ nem egyazon helyszínen van, s a két helyszín között folyamatos az adatforgalom.

A vasúti call centerek megvalósítása egyébként nem jelent újdonságot az Avaya szakemberei számára, hiszen a cég nemzetközi szinten számos ilyen központot hozott már létre. Kiemelkedő viszont abból a szempontból, hogy az Avaya – miként természetesen a többi résztvevő is – technológiájának legjavát és legkorszerűbb elemeit építette be ebbe a projektbe.


Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai

Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a ​ vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.

2024. május 1. 16:10

A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei

Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban. 

2024. április 29. 19:48

Tippek a hosszabb üzemidőhöz a HONOR-tól

A HONOR készülékei, a kedvező árútól a csúcskategóriásig kiváló akkumulátor üzemidővel rendelkeznek, mérsékelt igénybevétel mellett akár egész nap használhatóak. Ettől függetlenül azonban érdemes figyelni arra, hogy miként tudjuk a leghatékonyabban kihasználni az üzemidőt, hogy még véletlenül se merüljön le okostelefonunk.

2024. április 26. 16:19

Álljunk meg egy parkolásra – így parkolunk a fizető övezetekben

A fizetőparkolás intézményét sok autós a sofőrök ellenségeként éli meg, miközben annak egyik fontos célja éppen a forgalomszabályozás és a városi parkolókapacitás hatékonyabb kihasználása, különösen a sűrűn lakott területeken. A Yettel mobilparkolás szolgáltatásának elemzésével érdekes megállapítások derültek ki a hazai autósok szokásairól, most pedig szervizcsomagot és üzemanyag utalványt is érhet a mobilparkolás használata.

2024. április 26. 13:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36