Kovács Kálmán a piacgazdasági verseny szükségességéről

MTI Sajtóadatbank, 2005. február 28. 09:26
A piacgazdaság versenye az internet- és a telefon-szolgáltatás áraiban már érezteti kedvező hatását, a tarifák jelentős mértékben csökkentek az utóbbi két évben - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter pénteken Nyíregyházán.
A széles sávú internet jelenlegi díja például már 49 százalékkal olcsóbb a 2002. évihez képest, míg a mobiltelefonálásé 41 százalékkal - emelte ki a tárca vezetője a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a vezetékes telefonok esetében is elindított a verseny egy ármérséklést, amely most 3 százalékos arányú.

A miniszter, mint a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője hangsúlyozta, hogy pártja "a balról és a jobbról jövő demagóg megnyilvánulások ellenére" kiáll a piacgazdaság szükségessége mellett, s "csak a versenyben és az ahhoz kapcsolódó fogyasztói védelemben hisz". Kovács Kálmán megemlítette: ahol nincs verseny, így a postai-, vagy a kábeltelevíziós szolgáltatásban, ott áremelkedés van. "Csak a verseny oldhatja meg a magyar gazdaság hatékonyságát, és ez vonatkozik az egészségügytől kezdve, egy sor egyéb szolgáltatásra is" - jelentette ki.

Az informatikai és hírközlési tárca irányítója az SZDSZ vezető politikusaként szólt a kisebbik koalíciós párt további adócsökkentési elképzeléseiről is a sajtótájékoztatón, kiemelve: javaslatuk hogy 3 millió forintos jövedelmi határig 18 százalékos, 3 millió forint felett pedig 34 százalékos legyen az adókulcs. "Ugyanakkor mindenki számára választhatóvá szeretné tenni az SZDSZ, hogy legyen egy egykulcsos lehetőség is, amelynek mértéke 29 százalék körül lenne" - jegyezte meg Kovács Kálmán, de a részletekre nem tért ki.

A miniszter beszélt más aktuális politikai kérdésekről is, így arról, hogy a szabaddemokraták a megyei önkormányzati szint megszűntetését szorgalmazzák, továbbá szükségesnek tartják a privatizációt, a tőkebevonást az egészségügy rendbe tételéhez, valamint lépéseket tennének az állam és az egyház szétválasztására. "Az SZDSZ álláspontja, hogy az egyház csak az átvállalt állami feladatok ellátásához kapjon költségvetési finanszírozást" – emelte ki.

Kulcsszavak: távközlés politika IHM

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

2025-ben is farag az inflációból a Vodafone

A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.

2024. december 16. 14:58

Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei

Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.

2024. december 12. 18:13

Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között

Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.

2024. december 11. 18:04

Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól

Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.

2024. december 11. 14:56

Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére

Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.

2024. december 8. 15:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32