Prediktív szövegbevitel PC-n

Milkovits Gábor, 2005. március 31. 20:06
A kanadai WordLogic egy olyan szoftvert adott ki "Predictive Keyboard" néven, amelynek segítségével elég a szavak első néhány betűjét begépelni, a többit pedig a program automatikusan kiegészíti.
A mobiltelefonos sms-alkalmazásoknál használatoshoz hasonló angol nyelvű számítógépes szoftver amellett, hogy megkönnyíti a hétköznapi felhasználók dolgát, nagy segítséget jelenthet a dyslexiások, vagy éppen a nem angol anyanyelvűek számára is. A 31 ezer szóból és kifejezésből építkező program úgy működik, hogy amint a felhasználó leüt egy billentyűt, azt a legvalószínűbbnek ítélt szavakká egészíti ki, majd a gépelés folytatásakor annak megfelelően leszűkített számú újabb variációkat kínál fel. Egyes szövegszerkesztők már rendelkeznek hasonló alkalmazással, ám a WordLogic illetékese szerint egyik sem nyújt olyan széleskörű lehetőségeket, mint az ő termékük. A Predictive Keyboard szoftver letöltve 25, USB eszközön pedig 50 dollárba kerül.

Kínai számítógépeken már évek óta működnek hasonló megoldások, mivel az ottani rendkívül sok karaktert tartalmazó ABC-hez lehetetlen megfelelő klaviatúrát kialakítani. A prediktív szövegbevitelt támogató szoftver híján a megfelelő kínai jelek beírásához a szabvány billentyűk különféle bonyolult kombinációinak használatára van szükség.
Kulcsszavak: felhszoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32