Veszteséggel zárta az első negyedévet az AMD
A mikroprocesszor-gyártás 31 százalékkal 750 millió dollárra növelte forgalmát, üzemi eredménye 92 millió dollár lett. A memóriaáramkör-gyártás forgalma 29 százalékkal 447 millió dollárra esett vissza, és 110 millió dollár üzemi veszteséget szenvedett el. A memória-áramkörök piacát kínálati többlet és árverseny nyomta. Az áramkörök forgalma viszont darabszám szerint növekedett a negyedév folyamán.
Az AMD negyedéves beszámolójának alkalmából bejelentette Spansion LLC leányvállalatának tőzsdére bocsátását. A Spansion az AMD és a japán Fujitsu flash memória-áramkörök gyártására létesített közös vállalata, amelyben az AMD részesedése 60 százalékos. A cég tőzsdére vitele lehetővé tenné az AMD számára, hogy a számítástechnikai áramkörök gyártásának szentelje erőfeszítéseit. Az AMD közvetlen versenyben áll az Intellel a memória-áramkörök gyártásában csakúgy, mint a számítástechnikai áramkörökében. Az Intel esetében azonban a memória-áramkörök kisebb arányban részesednek a forgalomból, mint az AMD-nél. Az utóbbit tehát sokkal érzékenyebben érinti a memória-áramkörök piaci helyzetének alakulása.
Az AMD új részleget létesít Microprocessor Solutions Sector (MSS) néven a mikroprocesszorok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó összes tevékenység egyetlen egységbe szervezése érdekében. Az AMD a korábbinál sokkal céltudatosabban akar versenyezni az Intellel a mikroprocesszorok terén.
Kapcsolódó cikkek
- AMD: 45 nm-es szilíciumlap és elbocsátások
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- Egy negyedév alatt visszanyerte tavaly elvesztett piacrészét az Intel
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- AMD: megszorítások az árháború miatt
- Mesterségesen tartotta magasan az árakat az ATI és az Nvidia?
- A vártnál nagyobb lett az AMD negyedéves eredménye
- Az AMD egyharmados piaci részt akar
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.