Beperelték az Apple-t a "Tiger" névhasználat miatt

Milkovits Gábor, 2005. április 30. 19:53
A „Tiger Direct” online számítógép-forgalmazó beperelte az Apple-t, amiért az Tiger néven hozta forgalomba Mac OS X operációs rendszerének legújabb, 10.4-es verzióját.
A hír azért is érinti kellemetlenül az Apple-t, mert éppen most pénteken mutatta be hivatalosan, nagy hírverés közepette az új szoftvert. A tervek szerint a cég egy órára becsukja boltjait, majd este hattól éjfélig ünnepélyes keretek között árusítja a Tiger-t. A Tiger Direct-et ez egyáltalán nem hatja meg: az internetes forgalmazó azt követeli keresetében, hogy tiltsák meg az Apple-nek a jövőben a Tiger név használatát termékeinél, illetve a vállalat fizessen nekik 75 ezer dollár kártérítést. A Tiger Direct szerint ugyanis már mostanáig is komoly kár érte őket az Apple erőteljes kampánya miatt, mivel a különféle internetes keresőkön a Goggle-tól a Yahoo-n át az MSN Search-ig az ő címük helyett mindenütt az ominózus operációs rendszer neve szerepel a „Tiger” keresési találatok élén, legalábbis ami a számítástechnika világát illeti.

Az Apple részéről egyelőre nem kommentálták a hírt, arra hivatkozva, hogy a jogi eljárás jelenleg is folyamatban van. Annyi bizonyos, hogy egy estleges gyors, és számára kedvezőtlen bírói döntés igen kényes helyzetbe hozhatja a reklámkampányában végig a „tigrises” image-re építő Apple-t.
Kulcsszavak: opsys jog +céginfo Mac Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32