A Microsoft bíróság elé citálja a kalózokat
Genda Csongor Zoltán, 2005. június 16. 19:08
A szoftveróriás a kaliforniai székhelyű CEO Microsystems Inc-et, a Wiston Group Inc-et, valamint a virginiai Software Inc-et, East Outlet LLC-t és a Super Supplier LLC-t idézi majd a bíróság elé. Az említett cégek Windows XP, Windows Server és SQL Server szoftvereket kínáltak megvételre. A Microsoft egyik ügyvédje elmondta, hogy keményen fel kell lépjenek a hamisítók ellen, mert nem szeretnék, ha a gyanútlan ügyfelek azzal a tudattal vásárolnák meg a másolt szoftvereket, mintha azok eredetiek lennének.
A szoftverkonszern csak a tavalyi évben 30 pert indított kalózok ellen, és a jövőben is elszántan fog küzdeni a jogsértők ellen. A Microsoft állítólag azon vásárlók panaszai alapján jutott a hamisítók nyomára, akik megpróbálták az említett cégektől szerzett szoftvereiket regisztrálni az interneten, ám nem sikerült ezt megtenniük.

Kapcsolódó cikkek
- Microsoft IT a 2008-as pekingi olimpián
- A Microsoft házon belül teszteli új szerverszoftverét
- Microsoft Update-nek álcázott trójai
- Flash alapú Zune Wi-Fivel?
- Készül a Google-barát Vista SP1
- Open XML - A felhasználók döntenek dokumentumaik formátumáról
- Június 30-ig még olcsóbbak a Microsoft magyar nyelvű termékei
- Nem fejleszti tovább a Digital Image képkezelő szoftvert a Microsoft
- Július 1.-től nincs több OEM Office 2003
- Változatos Microsoft billentyűk sokszínű igényekhez
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59