EKG: Közbeszerzés nélkül, monopolhelyzetet támogatva?
Hoppon maradnak az alternatívok?
Az alternatívok most a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordultak az ügyben történő nyílt állásfoglalást kérve, illetve azért, hogy a MeH tájékoztassa a közintézményeket arról, hogy a kormányzati távközlési piacon továbbra is fenntartható a szabad szolgáltató választás. Ellenkező esetben az ATSZE szerint a teljes állami és önkormányzati szektor egyetlen, újra monopolhelyzetbe kerülő szolgáltató mellett kötelezi el magát.
Lapunk kérdésére válaszolva, Szathmári Géza elmondta, hogy nemzetbiztonsági szempontból a GTS-Datanet, az Invitel és a PanTel ugyanolyan minősítéssel rendelkezik, mint a Deutsche Telekom tulajdonú Magyar Telekom. Az egyéb lépésekre vonatkozó kérdésünkre azt a választ kaptuk, hogy a MeH megkeresésük esetleges negatív eredménye esetén, nem biztos, hogy országunkon belül, de keresik a versenyhivatali eljárás lehetőségét is.
Szathmári szerint évente mintegy kétszáz szerződés sorsa dőlhet el a versenyeztetés, vagy a közbeszerzés kikerülése felé. Az ATSZE elnöke úgy értékeli, hogy ennek a piaci szegmensnek az értéke évi 17 milliárd forint.
Kapcsolódó cikkek
- Alkalmatlanság miatt felfüggesztették a személyügyi rendszer pályázatot
- Alternatívok lobbiznak a hatékonyabb szabályozásért
- Telefonadó - mennyit kell fizetnünk és mit tehetünk, hogy elkerüljük?
- Az AB megsemmisítette a hírközlési törvény több rendelkezését
- Nemzetközi konferencia a hírközlés-szabályozásról
- Mobilszolgáltatók: a piac hatékonyabban szabályozná a roaming-díjat
- Az EU a hálózatüzemeltetés és a szolgáltatások szétválasztását szeretné
- EU-versenyjogot sért a magyar médiaszabályozás
- EU: 6-24 hónapig tárolják a távközlési szolgáltatók a felhasználók adatait
- Törvényben maximálja a nemzetközi roaming díjakat az EU
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.