Tavaly 27,2 százalékkal növekedtek a PC-eladások Kelet-Közép-Európában

Kiss Ádám Zoltán, 2005. július 21. 11:37
Az IDC adatai szerint tavaly sikeres évet zárt a PC-gyártás a régióban, 10,28 millió PC-t értékesítettek Kelet-Közép-Európában, ami 27,2 százalékos növekedésnek felel meg.
Az elemzők szerint igen kedvező adat még jobb színben tűnik fel, mivel ez egyben 32,4 százalékos bevételnövekedést jelent, ami figyelemre méltó, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a noteszgépek árai folyamatosan csökkentek. A laptopok áresését némileg ellensúlyozta, hogy a hordozható készülékek értékesítései nem kevesebb mint 87,5 százalékkal emelkedtek, és ez az elképesztő piacbővülés is segítette elérni a teljes szféra több mint 9 milliárd dolláros forgalmi mérlegét.

A legnagyobb piac nem meglepő módon Oroszország volt, mely az eredmények majd feléért felelős, a második Lengyelország 13 százalékos forgalmi részesedéssel, majd Ukrajna következik 8,3 százalékkal. Az újonnan csatlakozó EU-tagállamok közül Csehországban 30,7 százalékkal, Szlovákiában 22,4 százalékkal, Magyarországon pedig 26,1 százalékkal növekedtek a PC-eladások. A laptopok értékesítése majd mindenütt rendkívül sikeres volt, Szlovákia kivételével ez volt a legjobban fejlődő részterület, itt is Oroszország vezet, döbbenetes, 184,1 százalékos piacbővüléssel.

Az IDC szerint a jövőre nézve jó hír, hogy a rendkívül dinamikus növekedés ellenére 2006-ban sem esik vissza a piac, legalább 22,6 százalékos növekedésre számítanak, bár mindez várhatóan bevételben kifejezve nem haladja meg a 2005-ös év ma már többé-kevésbé kalkulálható eredményeit. A bevételek az IDC szerint idén 20 százalékkal emelkednek, ám ez a mutató 2006-ra 14,6 százalékra csúszik majd vissza.
Kulcsszavak: PC notebook trend IDC

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32