Növelte bevételeit az IP kommunikációs óriás, az Avaya
Az Avaya bevétele 2005 harmadik pénzügyi negyedévében 21,7 százalékkal, 1,236 milliárd dollárra emelkedett (ebbe beleszámítandó az akvizíciók hatása is), a 2004. év harmadik negyedévében feladott 1,222 milliárd dollárhoz képest. Folyamatában tekintve az árbevétel egy százalékkal nőtt a 2005 második negyedévében elszámolt 1,222 milliárd USA dollárhoz képest.
A társaság üzemi nyeresége az előző negyedévi eredményhez képest 52 millió USA dollárról 76 millió dollárra nőtt, és a cég a harmadik negyedévben 126 millió dollár üzemi cash flow-t termelt. Az Avaya emellett jelentős részt törlesztett a fennálló teljes hitelállományából a harmadik negyedévben. Az előző negyedév teljesítményéhez viszonyítva a termékeladások négy százalékkal nőttek, a szolgáltatásból származó bevételek lényegében változatlanul maradtak, míg a bérleti viszonyból és a közvetített szolgáltatásokból származó bevételek hozzávetőleg 8 millió dollárral csökkentek. Az Egyesült Államokban az eladások az előző adózási időszakhoz képest négy százalékkal bővültek, ezen belül az IP vonali szállítások terén a cég 30 százalékos növekedést ért el. Bár az előző adózási időszakhoz viszonyítva a nemzetközi tevékenységből származó árbevételek 3 százalékos csökkenést értek meg, állandó valutaárfolyamon számolva azonban ez lényegében változatlan teljesítményt jelent.
Az Avaya továbbá bejelentette, hogy a harmadik negyedév során 5,6 millió saját törzsrészvényt részvényenkénti 8,38 dolláros átlagáron, összesen 47 millió dollár összegért visszavásárolt.
A Dell’Oro csoport az Avayát helyezte a globális vállalati telefonrendszerek szállítóinak árbevétel alapon létrehozott toplistájának az élére. A kedvező besorolásban szerepet játszott az IP és TDM rendszerek terén elért 18 százalékos piaci részesedés, ami 3 százalékponttal magasabb a sorban következő versenytárs részesedésénél. Az Avayát az ázsiai-óceániai térségben is vezető szolgáltatónak találták az IP alapú telefónia piacán, melyből 27,1 százalékkal részesedik. A Synergy Research Group pedig úgy találta, hogy az Avaya immár a hatodik egymást követő negyedévben lett az első számú globális vállalati IP-telefóniás port szállító, mivel e téren a világpiac 21 százalékát tudhatja magáénak.
Kapcsolódó cikkek
- Befejeződött a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- A Western Digital 1 milliárd dollárért megveszi a Komag alkatrészgyártót
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.