A Nokia is megérezte az erős versenyt
A cég adózott eredménye a második negyedben 15 százalékkal 799 millió euróra nőtt, az egy részvényre jutó eredmény 0,18 euró lett az egy évvel korábbi 0,15 euró után, de így is elmaradt a 0,20 eurós elemzői várakozásoktól. A cég áprilisban a második negyedévre 0,15-0,18 euró részvényarányos nyereséget ígért - javítva a korábbi, pontosan 0,15 eurós előrejelzésen -, ami azt jelenti, hogy ténylegesen saját becslése felső határán teljesített.
A Nokia eladásai a második negyedben az egy évvel korábbihoz képest 25 százalékkal 8,06 milliárd euróra nőttek. Piaci részesedése 33 százalékot ért el, az első negyed 32 százaléka után, elsősorban az amerikai és kínai jó szereplésnek köszönhetően. Ugyanakkor az üzemi haszonkulcs 12,5 százalékra csökkent a 13,7 százalékos egy évvel korábbiról.
Az átlagos mobiltelefon-eladási ár a negyedben 105 euróra mérséklődött a megelőző negyed 110 eurójáról.
A harmadik negyedre a cég most 0,14-0,17 eurós részvényenkénti eredményt vár, eladásait 7,9-8,2 milliárd euró között valószínűsíti. Elemzők a harmadik negyedre 0,2 eurós eredményt és 8,16 milliárd eurós bevételt várnak. A Nokia idei egész éves előrejelzésében a világon a mobilcégek teljes értékesítését 760 millió mobilkészülékre várja, ez 20 millióval több korábbi becslésénél.
Az első negyedévben a Nokia adózott eredménye 0,19 euró volt részvényenként, az elemzők várta 0,15 euró helyett és az egy évvel korábbi 0,16 euró után. Az árbevétel 7,4 milliárd euróra nőtt 6,3 milliárd euróhoz képest. Az adó előtti eredmény 1,2 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 1,1 milliárd euróhoz képest.
Tavaly a Nokia adózott eredménye 11 százalékkal 3,207 milliárd euróra csökkent a 2003-as 3,592 milliárdról, részvényenként 0,70 euróra 0,75 euróról. Az üzemi eredménye 14 százalékkal 4,33 milliárd euróra esett vissza 5,011 milliárdról. A forgalma 1 százalékkal 29,267 milliárd euróra fogyatkozott 29,455 milliárdról.
A készülékértékesítés 12 százalékkal 18,507 milliárd euróra esett, az ágazat üzemi eredménye 36 százalékkal csökkent 3,768 milliárd euróra. Ezt ellensúlyozta a multimédia részleg, amely 46 százalékkal 3,659 milliárd euróra növelte bevételét és 179 millió eurós üzemi eredményt ért el a 2003, 186 milliós veszteség után, és a hálózati rendszerek részlege, amely a forgalmát 13 százalékkal 6,367 milliárd euróra emelte, és 878 millió eurós üzemi eredményt termelt az előző évi, 219 milliós veszteség után. A vállalati megoldások részlege 57 százalékkal 830 millió euróra növelte a bevételét, de még veszteséges maradt, 199 milliós üzemi veszteséggel.
Tavaly év végén a Nokia sorrendben Finnország, az Egyesült Államok és Kína után Magyarországon foglalkoztatta a legtöbb alkalmazottat, 3778 embert. A Nokia 1999-ben építette föl komáromi gyárát, körülbelül 100 millió euróért. A gyárat tavaly, több mint 50 millió eurós költséggel, új üzemcsarnokkal bővítette. A profiltisztítás keretében viszont a pécsi képernyőgyárát 2000 januárban eladta az ugyancsak finn Elcoteq elektronikai gyártási szolgáltatójának, egyik legnagyobb alkatrész-beszállítójának.
Kapcsolódó cikkek
- Gyökeres átszervezés a Nokiánál
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- 2,5 milliárd dolláros kínai megrendelést kapott a Nokia
- A Nokia Siemens több mint 3 ezres leépítésre készül
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A Nokia kínai beszállítója települ Komáromba
- Mobilkészülék-gyárat létesít Kolozsváron a Nokia
- A Nokia megvenné a Palm-ot?
- Kirajzolódik a Nokia Siemens Networks portfoliója
- Bővítik a Nokia komáromi gyárát, 300 millió legyártott készülék
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.