OECD tanulmány az infokommunikációs szektorról: utolsó helyről a tizenkettedikre
A tanulmányból kiderül az is, hogy míg 1996-ban a távközlési berendezések részaránya a teljes magyar kivitelben mindössze 1,2 százalék volt, addig a múlt év végére ez az arány 14 százalékra nőtt. Kovács Kálmán megjegyezte, hogy ez az arány az Európai Unióban átlagosan 3 százalék.
Az OECD tanulmány előzeteséből az is kiderül, hogy az infokommunikációs-távközlési piac részaránya a teljes GDP-n belül Magyarországon a negyedik legerősebb a 30 tagország között.
Kovács Kálmán emlékeztetett arra, hogy a lakossági szélessávú internet árak 2002 és 2005 között, szolgáltatótól függően 50-60 százalékkal mérséklődtek, és jelenleg 4.990-6.500 forint között mozognak a havi díjak. A miniszter szerint Magyarország az infokommunikációs piac jelenlegi dinamikus fejlődési ütemével a közeljövőben is meg tudja tartani helyét az OECD országok élvonalában.
Lotz Károly, Magyarország OECD-nagykövete közölte: a teljes tanulmány várhatóan szeptember 10-én jelenik meg, amelyet az egyik leghitelesebb összehasonlításnak ismernek el a világgazdaság szereplői.
Kovács Kálmán kérdésre válaszolva elmondta: az elmúlt 3 évben nem egyéni miniszteri, hanem egyedi minisztériumi döntések alapján nyújtottak mintegy 3,2 milliárd forint támogatást olyan célokra, amelyek eleinte nem szerepeltek a központi költségvetés IHM fejezetében. Ebből 1,2 milliárd forintot állami közhasznú társaságok kaptak hírközlési és informatikai fejlesztési célokra, 0,5 milliárd forintot ítéltek meg az Antenna Hungária Rt.-nek a digitális televízió szolgáltatás kialakítására. Ezek mellett 300 millió forintot vehettek át települési szövetségek, 420 millió forintot az ELTE informatikai kutatási célra, míg 600 milliót juttattak a "számhordozhatóság" megvalósítására a telefontársaságoknak.
A fennmaradó 178 millió forintot egyebek mellett rendezvényekre, fogyatékos szervezeteknek, közalapítványoknak, és roma gyerekek informatikai fejlődésének elősegítésére osztottak szét. Kovács Kálmán utalt arra, hogy az elmúlt években mintegy 18 ezer támogatási döntést hozott a szaktárca, és ebből mindössze 48 volt úgynevezett egyedi döntés.
Kapcsolódó cikkek
- Mobil vagy egymillió font?
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- Távközlési jövőkép: Lassuló internet, multiplay és kapcsolódási szakadék…
- Mobiltrend: Középpontban a mobiltévé, a lefedettség és az egyszerű alkalmazások
- NHH - nagyobb verseny, csökkenő árak, nemzetközi elismerések
- A kommunikációs technológia hatása a munkamorálra
- Magyarország infokommunikációs rendszere az élmezőnyben
- Magyarországon lesz az OECD informatikai bizottságának ülése
- A telefonálás a céges IT kiadások legnagyobb része
- Nagyszabású elbocsátások brit távközlési szolgáltatóknál
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.