Példakép Díjak harmadszor

forrás Prim Online, 2005. szeptember 9. 10:20
A Pannon GSM Példakép Alapítvány kuratóriuma immár harmadszor nyújtotta át a Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egymillió forintot az ország minden részéből érkezett jelölések alapján kiválasztott kitűnőségeknek.
Az alapítvány - melynek célja, hogy a nyilvánosság erejével és anyagilag is támogassa azokat a honfitársainkat, akik értékteremtő tevékenységükkel mindannyiunk számára követendő példákat mutatnak - negyedévente díjaz másokat segítő, különleges embereket, akiket példaképnek jelöltek munkatársak, ismerősök, olyanok, akik figyelemre méltónak tartják a díjazottak tevékenységét. A szeptember 8-án megrendezett ünnepségen Kepes András, a kuratórium tagja adta át a díjakat, melyek szerint Magyarország új példaképei:

Benkő Ferenc, Neszmély polgármestere, aki közösségi rendezvényekkel, köztük határon átnyúló kezdeményezésekkel, és turisztikai, oktatási, szociális fejlesztésekkel az évek során virágzó, otthonos, élettel teli községgé tette Neszmélyt. Eredményei bizonyítják, hogy egy kiváló vezető, aki képes másokat is motiválni, milyen változást tud előidézni egy településen, ahol a közösség valóban képes lehet megfordítani az elvándorlás, elszegényedés tendenciáját.

Szűcs László, barlangász, aki egyesületével izgalmas barlangtúrákra viszi az asztmás gyerekeket, akiknek az állapota így játszva javul. Az egyesület vezetőjeként társaival együtt évente összesen 1200 túraalkalmat biztosít 21 csoportnak. Az asztmás gyerekek a különleges kalandtúra, kúszás, mászás során észrevétlenül gyógyulnak, belélegezve a pormentes, tiszta barlangi levegőt.

Tunyogi Erzsébet, a Gyógyító Játszóház Alapítvány vezetője, korai fejlesztő, aki azokat a sérüléssel született gyerekeket gyógyítja, akik mozgásban, beszédben, látás, hallásban, esetleg mindezekben egyszerre, jelentősen elmaradnak a fejlődésben. Módszere alaposan kidolgozott, a gyógyító játékra épülő, komplex fejlesztés, mely egyenként célozza a különféle készségek működését és jelentős változásokat képes elérni.

A Példakép Alapítvány évi négy alkalommal adja át a Példakép Díjakat, s folyamatosan várja a jelöléseket. Az alapítvány postacíme: Pannon GSM Példakép Alapítvány, 2040 Budaörs, Baross u. 165.; elektronikus levélcíme: peldakep@peldakep.hu. Az alapítvány működéséről további információk az interneten a www.peldakep.hu oldalon találhatóak.

Kulcsszavak: szponzor Pannon GSM

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

10 ezer európait kérdeztek meg a portréfotózásról

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 09:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52