Tanácsadó bízta meg a tanácsadót

forrás Prim Online, 2005. szeptember 21. 12:16
Az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Rt. kommunikációs feladatok ellátására kérte fel a Sakkom Interaktív marketingkommunikációs és pr ügynökséget. A közös munka keretében a Sakkom feladata, hogy erősítse az AAM szakértői imázsát, támogassa publikációinak megjelenését.
A jelenleg már öt állandó ügyféllel rendelkező Sakkom Interaktív közvetlen felkéréssel nyerte azt a megbízást, amelynek célja a 2004-ben 1346 millió forintos árbevételt elérő AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Rt. szakértői imázsának erősítése.

Az 1994-ben alakult AAM az elmúlt 11 év során a létszám és árbevétel tekintetében egyaránt az egyik legnagyobb, tisztán belső tulajdonlású, független vezetési tanácsadó céggé vált Magyarországon. "Fontos számunkra, hogy meglévő ügyfeleinket továbbra is a tőlünk megszokott magas színvonalon szolgáljuk ki. További növekedésünk egyik záloga, hogy azok számára, akik eddig még nem dolgoztak velünk, nyilvánvalóvá váljon két fő jellegzetességünk: az AAM ügyfélközpontú megközelítése és az általunk képviselt magas szintű szakértői tudás. Összességében ezeket az üzenetek kívánjuk kommunikációnkban is megjeleníteni, amelynek konkrét megvalósítását a Sakkom Interaktívra bíztuk." - mondta Kornai Gábor, az AAM elnök-vezérigazgatója, aki szerint az AAM számára a legfontosabb kihívást az elkövetkezendő évek stratégiájában az jelenti, hogy a Magyarországon sikeresen alkalmazott működési mód és kialakított értékrend a külföldi ügyfelek körében is megjelenjen.

"Az elmúlt 11 év alatt - jelentős részben ügyfeleink segítségével is - olyan tudásbeli és tapasztalati tőkét halmoztunk fel, amelyre támaszkodva ma már a vezetési és informatikai tanácsadás széles spektrumában vagyunk képesek ügyfeleink segítségére lenni. Bízunk benne, hogy a Sakkom Interaktív segítségével ezt a szaktudást a potenciális ügyfélkör irányába is sugározni tudjuk." - tette hozzá a projektet közvetlenül felügyelő Bálint Ákos, az AAM működési igazgatója.

A szakértői imázs erősítését több különböző pr eszköz együttes használatával éri el a Sakkom Interaktív. "A mintegy 2 hónapos előkészítő munkát követően az AAM közel 25 vezető tanácsadójával fogunk együtt dolgozni annak érdekében, hogy az általuk képviselt szakértelem megjelenhessen azokban a médiumokban, melyeket az AAM meglévő és potenciális ügyfélköre olvas." - ismertette a projekt fő csapásirányát Kolma Kornél, a Sakkom Interaktív ügyvezető igazgatója.

Kulcsszavak: Sakkom marketing +céginfo AAM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32