Microsoft partnereket képez a NetAcademia

forrás Prim Online, 2005. szeptember 22. 19:35
A Microsoft Magyarország a NetAcademia Oktatóközpontot kérte fel saját partneri hálózatának oktatására. A mai napon, Budapesten induló, majd több vidéki nagyvárost érintő tanfolyamsorozat keretében a NetAcademia feladata a Microsoft Small Business Server 2003 szervermegoldásával kapcsolatos, a gyakorlatban is hasznosítható mély szakmai tudás átadása.
A Small Business Server 2003 (SBS 2003) a Microsoft kisvállalatokra szabott informatikai megoldása, ami tartalmazza mindazokat a funkciókat, illetve szolgáltatásokat, melyekre e cégeknek a gyorsabb, olcsóbb és hatékonyabb működés érdekében szüksége lehet. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Microsoft hazai képviselete bennünket kért fel partnereinek oktatására.” – emelte ki Fóti Marcell, a NetAcademia Oktatóközpont ügyvezető igazgatója, aki elmondta, hogy az SBS 2003 konkrét bevezetésében és használatában is eligazítást nyújtó roadshow első állomása a Microsoft évente megrendezésre kerülő budapesti partnerkonferenciája, a Fókuszpont lesz, majd ezt követően 9 vidéki nagyvárosba látogatnak el az Oktatóközpont szakemberei.

Az oktatás alapját az a nagysikerű, kategóriájában immáron bestsellernek számító, online leckékkel is fűszerezett kötet képezi, amelyet a NetAcademia Oktatóközpont 2005. májusában mutatatott be a szakmai közönségnek. „Az immár 5000-es példányszámot ostromló SBS 2003 című könyvet vettük alapul, és ezt gyúrtuk olyan tanfolyammá, amely a kis és közepes méretű vállalkozások rendszergazdáinak a mindennapos munka során felmerülő összes kérdésre választ ad.” – mondta Fóti Marcell.

A mostani képzéssorozat csak az első lépcsője annak a hosszú távú együttműködésnek, amelynek célja a Microsoft Small Business Server 2003 népszerűsítése a hazai kis- és középvállalatok között.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36