Fujistsu-Siemenes: két számjegyű forgalomnövekedés az első félévben
MTI Sajtóadatbank, 2005. november 10. 10:10
A Fujitsu-Siemens személyi számítógépeket gyártó vállalat a szeptemberben záruló első fél évben 12 százalékkal 2,87 milliárd euróra növelte árbevételét, az adózás előtti eredményét pedig 33 százalékkal, 27 millió euróra futtatta fel.
Európa legnagyobb PC-gyártója a hazai piacán, Németországban 7 százalékos árbevétel növekedést ért el, miközben a német személyi számítógépek piacán a forgalom visszaesése 2,5 százalékos volt.
A Siemens konglomerátum és a japán Fujitsu elektronikai csoport vegyes vállalata korábban 10 százalékos árbevétel emelkedést prognosztizált az egész évre, most megerősítette, hogy mind a forgalom, mond pedig az eredmény kétszámjegyű bővülése várható 2005 egészében.
Bernd Bischoff vezérigazgató szerint 21 százalékkal több készüléket sikerült értékesíteni az első fél évben, felülmúlva a tavalyi év havi teljesítményeit. Az eladások főként a kis-és közepes méretű vállalati körben bővültek és ez a tendencia várhatóan tartós marad.

Kulcsszavak: Fujitsu-Siemens
Kapcsolódó cikkek
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
2024. május 20. 10:27
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59