III. Unoka-Nagyszülő Informatikai Verseny döntő

forrás Prim Online, 2005. november 14. 10:05
Minden eddiginél nagyobb részvétellel, kitűnő hangulatban zajlott a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban a III. Unoka-Nagyszülő Informatikai verseny, amelyen a négy és fél éves kisunoka egy teremben versenyzett a 84 éves dédszülővel.

Százöt páros állt rajthoz, több nagymama, mint nagypapa – és olyan távoli vidékről is érkeztek, mint a Borsod megyei Levelek község. A legidősebb - 84 éves - versenyző is különdíjat kapott, akárcsak a legkisebb "fél és négy éves" kislány, ahogyan ő mondta be a korát. A nagyszülők között csekély női fölény mutatkozott (58,97% illetve 41,03%). Míg a korábbi versenyeken jelentékeny budapesti túlsúly volt érezhető, egy év alatt e trend megfordult és kiegyensúlyozódni látszik a főváros és vidék aktív időseinek aránya (50% illetve 42%). Pozitív fordulat, hogy idén az indulók nagy része az Interneten értesült először a verseny híréről. A 2005. évi verseny feladatsora 70 feladatot tartalmazott, amelyet a versenyzőknek 90 perc alatt kellett megoldaniuk. A feladatsor több műveltségi témakörre volt bontható, az informatikai műveltséget mérő feladatok voltak a legmeghatározóbbak, de matematikai, irodalmi, helytörténeti, képzőművészeti műveltség mérésére alkalmas feladatok is szerepeltek a kérdések között. A verseny feladatsorának összeállítói elsődleges szempontként vették figyelembe, hogy mindkét korosztály találjon a versenyfeladatok között az életkorának és az érdeklődési területének megfelelő példákat, amelyek megoldásával sikerélményt szerezhet.

Az Inforum által szervezett versenynek - amelyet dr. Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára nyitott meg - elsősorban az a célja, hogy közelebb hozzák egymáshoz a generációkat és hogy az idősebb korosztály se legyen elzárva ettől az alapvető fontosságú géptől és a világhálótól. A délelőtti verseny után uzsonna és bábszínházi előadás következett, addig a zsűri értékelt.

Három harmadik díjat adtak ki és két másodikat. Utóbbiakat az Asztalos Domonkos és Forintos Gábor, valamint a Bárdos Attila-Farkas Tünde párosok nyerték. Az első helyezett Alak Mária és Vas Bálint lett, akik több mint félmillió forint értékű ajándékot vihettek haza.

Az 1997-ben alakult Informatikai Érdekegyeztető Fórum – röviden Inforum - olyan egyesületi formában működő társadalmi szervezet, amelynek elsődleges célja a szakmán belüli és más szervezetekkel történő érdekegyeztetés. Tevékenységei közé tartozik az informatika gazdasági és társadalmi súlyának és elfogadottságának növelése, az informatikai szolgáltatások elterjesztésének támogatása, a hasonló témájú könyvek kiadványok megjelentetésének szakmai és anyagi támogatása és a médiának nyújtott tanácsadás.

Magyarországon az 50 év feletti korosztály internet-használata még nem éri el a 20 százalékot, a 60 év felettiek esetében pedig az öt százalékot sem. Így éppen azok az emberek, akiknek az életét valóban segítené a világháló, nem veszik igénybe ezt az egyre fontosabbá váló gépet.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. 

2024. december 12. 18:02

Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?

Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes. 

2024. szeptember 4. 13:20

Utazási konferencia az Angyalok városában

A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
 

2024. május 17. 18:51

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32