Egyesült a Magyar Telekom és a T-Mobil
A közgyűlés úgy határozott, hogy az egyesülés után a jogutód Magyar Telekom Rt.-ben részvényesként részt venni nem kívánó személyek részére törzsrészvényenként 425 forintot fizet az egyesülésről szóló cégbírósági bejegyző végzés kézhezvételétől számított 30 napon belül.
A részvényesek által megtett érvényes nyilatkozatok alapján a jogutód gazdasági társaságban részvényesként részt venni nem kívánó két személy 43.385 részvényt jelent.
A közgyűlés döntése alapján a Magyar Telekom Rt. igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjai változatlan feltételekkel és díjazással végzik a jogutód társaságban tevékenységüket.
A módosított alapszabály kimondja, hogy a Magyar Telekom Rt. általános jogutódja a T-Mobile Magyarország Rt.-nek. Az alaptőke összegének csökkenését az alapszabály erre vonatkozó pontjának módosítása is tartalmazza.
Az egyesülés cégbírósági bejegyzését követően a társaság cégneve Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaságra (angolul: Magyar Telekom Telecommunications Public Limited Company) változik, a Társaság rövidített neve Magyar Telekom Nyrt. (angolul: Magyar Telekom Plc.) lesz.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Csökkent a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Megnyílt a Magyar Telekom k+f laborja, a Kitchen Budapest
- Változás a Magyar Telekom Igazgatóságában
- Magyar Telekom - újabb hatékonyságjavítási lépések lesznek
- A bizalmat leginkább élvező mobilszolgáltató
- A Magyar Telekom egyszerűsíti a T-Systems üzletág szervezeti felépítését
- A Magyar Telekom refinanszírozza 34 milliárd forintnyi hitelét
- Magyar Telekom: további integráció
Most is a Debreceni Egyetem a legjobb választás
Megjelent az online általános felsőoktatási felvételi tájékoztató, melyben a Debreceni Egyetem valamennyi jövő szeptemberben induló képzése, köztük hét új mesterszak is megtalálható. A Debreceni Egyetem jövőre is az ország legszélesebb képzési kínálatával várja a felvételi előtt állókat.
Helyezd át zökkenőmentesen Google Fotóidat az ASUSTOR NAS-odra!
Miután véget vetettek az ingyenes korlátlan tárhelynek, a Google Fotók már csak 15 GB tárhelyet kínál ingyen. Fénykép- és videógyűjteményed folyamatos bővülésével a 15 GB tárhely gyorsan megtelik. Ahelyett, hogy minden hónapban több tárhelyért fizetnél, miért nem viszed át a fényképeidet egy ASUSTOR NAS-ra? Hosszú távon pénzt takarít meg és nagyobb biztonságot nyújt.
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.