Rendhagyó ajándékozás a NEXON-nál
A cégek Magyarországon is egyre gyakrabban választják a karácsonyi adományozásnak azt a módját, hogy ajándék helyett elektronikus levélben értesítik ügyfeleiket, hogy az ajándékokra szánt összegből valamely nemes célt támogatnak. A Nexon kezdeményezése azért egyedülálló, mert a partnereit, ügyfeleit is bevonja a döntési folyamatba és közös gondolkodást kér az adományozottak érdekében. „Célunk - a segítő szándékon túl -, hogy hangsúlyosabbá tegyük a cégek társadalmi felelősségvállalását” – mondta Ocskay Szilárd ügyvezető igazgató.
A partnerek a cég honlapján oszthatják el az ajándékokra szánt 1 millió forintot. Az egyik lehetséges támogatott az Autizmus Alapítvány: ez a szervezet a Magyarországon élő mintegy 40 000 autista, azaz kommunikációs, kapcsolatteremtési problémával született emberen igyekszik segíteni, beilleszkedésüket támogatni programjaik és kutatásaik révén. A NEXON-tól kapott összeget az Alapítvány serdülő és felnőtt klubjának finanszírozására fordítja majd, amelynek során hetente egy alkalommal szabadidős programokat, terápiás üléseket és önellátási feladatokat kínálnak az autista fiatalok számára – sokuk számára ez az egyetlen lehetőség, hogy oldott, elfogadó és támogató közegben tölthesse szabadidejét.
A másik támogatott szervezet, a Salsa Vita Alapítvány azért dolgozik, hogy hozzájáruljon az értelmi sérült emberek esélyegyenlőségének megvalósulásához, és egy sokszínű, befogadó társadalom felépítéséhez. Meggyőződésük, hogy ha lehetőséget és megfelelő támogatást kapnak, ők is képesek munkájukkal értéket teremteni a társadalomban, mellyel önálló egzisztenciára tehetnek szert. A NEXON partnerei által elosztott összegből rájuk eső részt két, enyhe fokban sérült fiatal lány elhelyezkedését segítik: egyikük kisegítőként óvodában szeretne dolgozni, a másik pedig takarítóként helyezkedne el. Az Alapítvány nem csupán a munkahely megszerzésében segít, hanem az azt követő időszakban, a beilleszkedésben is támogatja őket.
A harmadik támogatott a hazai kultúra sokszínűségéhez nagyban hozzájáruló Budapesti Fesztiválzenekar, ezen belül is a Zenekar egy különleges programsorozata, a Kakaókoncertek. Ezeken a kora délutáni előadásokon Fischer Iván vezényletével, játékos formában ismerkedhetnek a gyerekek a komolyzenével, tanulhatnak a zeneművekről és a zeneszerzőkről, sőt felmehetnek a színpadra, és kipróbálhatják az egyes hangszereket is.
Kapcsolódó cikkek
- A Magyar Telekom rendkívüli közgyűlése döntött a csoport további integrációjáról
- A piacnál gyorsabb ütemben növekszik az Oracle Hungary
- Változott a Magyar Telekom saját részvényeinek száma
- Új generációs HR szoftver
- Folyamatos növekedésben az LLP
- Jelentősen javította eredményét az Oracle
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- A tajvani Catcher feladta magyarországi beruházási tervét
- Aláírták a Vodafone-beruházás szerződését
- Az Ügy: A Magyar Telekom a non-profit alapítványokért
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.