Google-EU digitalizálási partnerség?

Genda Csongor Zoltán, 2006. január 11. 08:13
A Google keresőszolgáltató alapítója, Larry Page a jövőben az európai könyvtárak anyagainak digitalizálását illetően partnerségre lépne az uniós tagállamokkal. A tucatnyi szerzői jogsértésbe ütköző Print Library projektet eddig számos kritika érte az Unió részéről, amely konfliktusra a Google-alapító szerint az lenne a legésszerűbb megoldás, ha cégük közös nevezőre jutna az illető országok kormányaival. Larry Page pedig céljaik mihamarabbi megvalósítása érdekében a las vegasi CES kiállítás során felajánlotta Németországnak és Franciaországnak az együttműködés lehetőségét.
A Google digitalizálási terveit már bejelentésekor meghökkenve fogadta a világ, ugyanis javarészt az angolszász irodalom feldolgozását helyezték kilátásba akkor, amire 2005 áprilisában megszületett az EU válasza is, azaz a német-francia miniszteri tanács elhatározta a Quaero projekt beindítását, egy saját adatbázis létrehozását, amelyet saját nemzeti kulturális tartalmaikkal telítenének meg, szembeszállván így az amerikai keresőóriással. Page azonban hangsúlyozta, hogy semmi szükség az európai tudásbázis Google-el való rivalizálására, és ők -felhasználóik érdekeit szem előtt tartva - szívesen együttműködnének az illető kormányokkal. Ezen kívül elhangzott még a Google részéről, hogy a jövőben nem vétenek majd a szerzői jogszabályok ellen, és csakis olyan szerzői védelem alatt álló könyveket tesznek majd teljesen elérhetővé az interneten, amelyek esetében megszerezték a kiadók engedélyét, s amelyeket illetően nem sikerül megegyezésre jutniuk , azon művekből az adatbázisukban kutatók csakis kisebb szövegrészleteket láthatnának.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32