Epson Fotóművészeti Díj - másodszor
Henning Ohlsson, az Epson Deutschland GmbH vezérigazgatója elmondta: "Nagyon örülünk annak, hogy hatalmas visszhangja volt az Epson Fotóművészeti Díjának, amellyel ki tudjuk tölteni a fiatal művészek támogatása terén tátongó űrt. Az őket támogatni kívánó tevékenységünk 2006-ban is tovább folytatódik, és 2006 őszén, az ART COLOGNE kiállításon csúcsosodik majd ki, ahol kiváló lehetőséget kínálunk a fiatal művészek számára, hogy munkáikat nemzetközi közönség előtt is bemutathassák."
Február 1-jétől minden képzőművészeti és a fotózással valamilyen szinten kapcsolatban levő akadémián, egyetemen, főiskolán és egyéb oktatási intézményben fényképészetet hallgató osztály, munkacsoport és csapat meghívást kap az Epson 2006. évi Fotóművészeti Díjáért folyó versenyre. A 35,000 eurót meghaladó összdíjazású verseny a legrangosabb európai fotóművészeti díjak közé tartozik. A hangsúly a legjobb és leginnovatívabb fotókon, illetve koncepciókon van. Díjazzák a legjobb fotó szakos osztályt, a legjobb egyéni művészt, és jutalomban részesül a pályázó csoportok közül a 25 legjobb művészi munka is. A legjobb munkákat majd az elismert galériatulajdonosokból, fotóművészekből, média-szakemberekből és kurátorokból álló, független zsűri fogja kiválasztani.
A 2006. évi Epson fotóművészeti díj védnöke Ramon Ollé, az Epson Europe B.V. elnök-vezérigazgatója. "Az Epson nagyon fontosnak tartja az európai fotóművészet fiataljainak támogatását. Sok pályázatot várunk nemzetközi művészeti és egyéb, fotózással foglalkozó egyetemekről, amelyek mind a fotográfia fontosságát és népszerűségét hirdetik."
Henning Ohlsson elmondta: "Azt javasoljuk az egyetemi és főiskolai tanároknak, hogy osztályaikkal idejében kezdjék el a felkészülést az Epson 2006. évi Fotóművészeti Díjára, és integrálják a versenyt az idei nyári szemeszter képzésébe. Bármilyen fotóművészeti koncepció megvalósítható, hiszen a témák tekintetében nincsenek megkötések."
A 2005. évi Epson fotóművészeti díjat a dortmundi képzőművészeti egyetem nyerte el. Több mint 20 ország 70-nél is több egyetemének osztályai vettek részt a versenyen.
A 2006. évi Epson Fotóművészeti Díjjal kapcsolatos minden információ, illetve a pályázati anyagok megtalálhatók a www.art-photo-award.com weboldalon.
Kapcsolódó cikkek
- Best of Interop díjat nyert a Novell ZENworks Linux Management
- Milyen szűrőt vegyünk DSLR gépünkhöz?
- Élesebb képek? Fókuszáljunk korábban!
- Epson Stylus D92: olcsó nyomtatás otthon
- Epson Stylus DX4400 többfunkciós készülékek olcsón
- Kompozíció: ne vágjuk ketté a horizonttal a témánkat!
- Nem fejleszti tovább a Digital Image képkezelő szoftvert a Microsoft
- Vaku nélkül is lát a sötétben az új Kodak szenzor
- Magyarország új példaképei
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!