Kitüntetéseket adott át az informatikai és hírközlési miniszter
Dr. Bánkúti Erzsébet, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium infokommunikációs szabályozásért felelős helyettes államtitkára,
a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést vehette át
Dr. Both Előd, a Magyar Űrkutatási Iroda igazgatója,
Dr. Risztics Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Információtechnológiai Innovációs és Tudásközpont igazgatója,
Dr. Sima Dezső, a Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Főiskolai Kar kari főigazgatója,
Spakievics Sándor, a Nemzeti Hírközlési Hatóság főigazgatója,
Dr. Szabó Csaba, a Nagykanizsa Megyei Jogú Városi Kórház főigazgatója,
míg a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben
Hegedűs Sándor, az Antenna Hungária Rt. "lakossági szolgáltatások" ágazat vezetője,
Dr. Horváth Ferenc, az IHM nyugalmazott főosztályvezetője
részesült.
Kovács Kálmán miniszter felterjesztése alapján
a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést
Hardy András, az IHM Külkapcsolatok főosztályának vezetője,
Dr. Pásztory Tamás, a Magyar Telekom Rt. emberi erőforrás és jogi vezérigazgató-helyettese,
Törő Csaba, az Euroweb Internet Szolgáltató Rt. elnök-vezérigazgatója,
a Parlamentben veszi át.
2006. március 13-án, a Magyar Posta ünnepségén
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést vette át
Dr. Szabó Pál, a Magyar Posta Rt. vezérigazgatója.
Kovács Kálmán a nemzeti ünnep alkalmából
"Neumann János díjat" adományozott
Dr. Falus Andrásnak, a Semmelweis Egyetem Genetikai-Sejt és Immunbiológiai Intézet vezetőjének,
"Kozma László díjat" adományozott
Seress Zoltánnak, a Miniszteri Hivatal főosztályvezetőjének,
Egyed Lászlónak, a Csodák Palotája vezetőjének,
"Puskás Tivadar díjat" adományozott
Bánhidi Ferencnek, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa tagjának,
"eMagyarország díjat" adományozott
Dr. Nagy Bélának, Medgyesegyháza polgármesterének,
"A Magyar Informatikáért" szakmai érmet adományozta
Csermely Ákosnak, a Média Hungária elnökének,
Dr. Raffai Máriának, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság alelnökének,
Dr. Rozgonyi Krisztinának, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa tagjának,
Dr. Solymár Károlynak, a szabályozási főosztály főosztályvezető-helyettesének,
Nyírő Andrásnak, a Ringier Lapkiadó munkatársának,
"A Magyar Hírközlésért" szakmai érmet adományozta
Bánkúti Gábornak, a Magyar Rádió tudósítójának,
Diószegi Józsefnek, a Napi Gazdaság főmunkatársának,
Dr. Erényi Istvánnak, az EU-ügyek főosztály főosztályvezetőjének,
Halász Istvánnak, a közigazgatási államtitkári hivatal vezető-főtanácsosának,
Kis Gábornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal vezető munkatársának,
Mátrai Gábornak, a UPC Magyarország Kft. vezérigazgató-helyettesének,
Nováczky Lászlónak, a közgazdasági és költségvetési főcsoport vezetőjének,
Lévay Örsnek, az Antenna Hungária Rt. igazgatósága elnökének,
Oszoli Jánosnénak, a humánpolitikai főosztály főosztályvezetőjének,
Dr. Simon Dávidnak, a politikai államtitkári hivatal főosztályvezető-helyettesének,
Szivi Lászlónak, a Magyar Posta Rt. üzleti vezérigazgató-helyettesének,
Vasváriné dr. Menyhárt Évának, a Magyar Telekom Rt. szabályozói kapcsolatok és árpolitika igazgatójának,
"Az Információs Társadalomért" szakmai érmet adományozta
dr. Bíró Szabolcsnak, a kabinetiroda politikai tanácsadójának,
dr. Borbára Marcellnak, az IT Kht. központi koordinációs vezetőjének,
Keringer Zsoltnak, Szombathely Megyei Jogú Város önkormányzata informatikai vezetőjének,
Simon Andreának, a kommunikációs és PR iroda főosztályvezetőjének,
Szabó Szergejnek, a Jövő Háza Program igazgatójának,
Vicsek Ferencnek, a Klubrádió főszerkesztő-helyettesének,
"Miniszteri Elismerő Oklevelet" adományozott
Antal Andreának, a külkapcsolatok főosztálya vezető-tanácsosának,
Balogh Istvánnénak, a közigazgatási főosztály vezető-főtanácsosának,
Cseh Zsófiának, a külkapcsolatok főosztálya fogalmazójának,
Dancsa Istvánnak, a közbeszerzési önálló osztály főosztályvezetőjének,
Dénes Zoltánnak, az IT Kht. regionális irodavezetőjének,
Dr. Domonkos Mártának, az ellenőrzési főosztály főosztályvezetőjének,
Dr. Dúll Gábornak, a Nagykanizsai Kórház orvos igazgatójának,
Fejér Yvettnek, a kabinetiroda munkatársának,
Grabant Péternek, az IT Kht. regionális irodavezetőjének,
Győri Ferencnek, a gazdasági és üzemeltetési főosztály főosztályvezető-helyettesének,
Kajzinger Ervinnek, az EU ügyek főosztály főosztályvezető-helyettesének,
Kassa Gyulának, a gazdasági és üzemeltetési főosztály főosztályvezetőjének,
Kirchkeszner Ágnesnek, a Millenáris Kht. kulturális programigazgatójának,
Lakatos Istvánnak, az IT Kht. regionális irodavezetőjének,
Lengyel Péter, brüsszeli szakattasénak,
Lővey Istvánnak, a T-Mobile Magyarország kommunikációs igazgatósága vezető munkatársának,
Molnár Lászlónak, a Puskás Tivadar Alapítvány munkatársának,
Molnár Péternek, a Közép-Európa Egyetem munkatársának,
Dr. Pál Andrásnak, a Millenáris Kht. felügyelőbizottsága elnökének,
Paskó Lászlónénak, a külkapcsolatok főosztálya főmunkatársának,
Sallayné Berner Teréznek, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja informatikai vezetőjének,
Sáfrányné Szigeti Máriának, a humánpolitikai főosztály címzetes főmunkatársának,
Schiff Zsuzsannának, a Miniszteri Hivatal munkatársának,
Szablics Karolinnak, a Miniszteri Hivatal tanácsosának,
Szabó Andrásnak, a működésfejlesztési iroda főosztályvezetőjének,
Dr. Szalai Andrásnak, az IT Kht. regionális irodavezetőjének,
Tichy Máriának, a gazdasági és üzemeltetési főosztály vezető-főtanácsosának,
Vári Péternek, a piacfejlesztési főosztály főosztályvezetőjének,
Várkonyi Gergelynek, a külkapcsolatok főosztálya tanácsosának.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarország új példaképei
- Nemzetközi díjat kapott a Csodafa és Sulinet Digitális Tudásbázis
- Kmetty József és Csiszér Béla az idei Gyurós-díjasok
- Kelemen László lett az "Év információbiztonsági újságírója"
- Tizedik alkalommal lehet pályázni az IVSZ Gyurós Tibor-díjára
- A CeBIT-en kapott európai elismerést a Fotexnet
- Nyolc magyar cég az európai "E-Kiválóságok" között
- Újabb Pannon példaképek
- Ernst & Young "Az év üzletembere" – idén az IT szakembereket díjazták
- Bojár Gábor lett "Az év üzletembere" 2006-ban
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!