Kovács Kálmán: a gazdaság és a lakosság esélyeit javítja az internet
Az internetnek a társadalomra ható változásait értékelő, a tárca által kezdeményezett párbeszédre közel 150 érdeklődő jött el, az oktatási intézmények és az eMagyarország pontok működtetőinek a képviseletében.
A szabaddemokrata miniszter bejelentette, hogy április elejére Magyarországon már egymillió internet-előfizető lesz.
Kovács Kálmán elmondta: a minisztérium által elindított programok célja elsősorban az, hogy minden település iskoláját, az ország minden szegletét bekapcsolják a világhálóba.
A miniszter kiemelte, hogy ennek eredménye meglátszik majd a tudás- és a munkahelyszerzés, valamint az új munkahelyek létesítésének folyamatában.
Elmondta, mivel a program az iskolás kortól indult el az eMagyarország pontokon keresztül a kistelepüléseken, ezért egy-két éven belül a számok még nem mutattak áttörést a felnőtt lakosság körében.
"A felnőtt lakosság körében a negyven százalékot éri el az internetezők aránya, mely azt mutatja, hogy az elmúlt két-három esztendő viszonylag lassabb növekedése gyors ütemre váltott" - tette hozzá a miniszter.
Kapcsolódó cikkek
- Szakmai konferencia és ingyenes programok a szélessáv jegyében
- Szélessáv Napja és szélessávkereső az internet hazai elterjedéséért
- Nyugat-Dunántúl: 75,1 százalékos szélessávú internet lefedettség
- Netvíkend Győrben
- NAVA: 8000 órányi tévé- és rádióműsor, film és híradó a neten
- VI. Unoka - Nagyszülő Informatikai Verseny
- Netvíkend Nagykanizsán
- Magyarország jövője - Intelligens Infrastruktúra
- eMagyar portál indul az eMagyar pontok együttműködésének elősegítésére
- Közháló - módosították a pályázatokat
Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás
A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon.
Már most nézőrekordot állított fel a Hogyan tudnék élni nélküled?
Még messze a december 12-ei premier, de az érdeklődés folyamatosan nő az év lejobban várt magyar filmjének ígérkező Hogyan tudnék élni nélküled? iránt. A Demjén Ferenc slágereire felfűzött zenés romantikus vígjáték első előzetese egy hónap alatt elérte az 1 millió megtekintést, ami azért kiemelkedő, mert ezt eddig idén sem hazai, sem külföldi film nem tudta utána csinálni. Sőt erre az eredményre az elmúlt évtizedben egyetlen magyar film sem volt képes.
Utazási konferencia az Angyalok városában
Egy új tévé színt visz a mindennapokba
Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.
A múlt feltárása, a jövő segítségével!
Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!