A Gartner szerint tovább csúszhat a Windows Vista startja

Milkovits Gábor, 2006. május 3. 10:14
A Gartner piaci elemző cég szerint a Microsoft Windows Vista operációs rendszere az idén novemberi, illetve jövő januári időpontok helyett csak valamikor 2007. április-június között jelenik majd meg.
A Microsoft jelenlegi menetrendje szerint a céges ügyfelek idén novemberben, a kiskereskedelem és a mezei vásárlók pedig jövő januárban juthatnának hozzá a következő generációs Windows-hoz. A szoftveróriás eredetileg 2005-ben szerette volna kiadni a szoftvert, azóta azonban két ízben is hivatalosan elhalasztotta premiert. Az elemzői körökben mértékadónak tekintett Gartner arra alapozza prognózisát, hogy a Vista utolsó béta tesztverziója valamikor a mostani negyedévben várható, a komoly technológiai előrelépés miatt azonban ezután 9-12 hónapnál hamarabb aligha kerül kibocsátásra a végleges változat. Mert igaz ugyan, hogy az XP esetében erre csak öt hónapot kellett várni, a nagyobb változásokat bevezető Windows 2000-nél azonban 16 hónap telt el az utolsó béta és a végleges verzió között. Ráadásul a Gartner elemzői szerint azután, hogy lemaradtak az év végi bevásárló szezonról, aligha jelent nagy veszteséget a Microsoft számára az, ha a start januárról mondjuk áprilisra tolódik.

A Microsoft szóvivője hivatalosan cáfolta, hogy a cég valóban további halasztást tervezne a Vistá-val kapcsolatban, hangsúlyozva, hogy a szoftver a menetrendnek megfelelő fázisban van a tervezett kibocsátáshoz.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32