Navigator: IT outsourcingot ajánl a közigazgatásnak
Kovács Attila, 2006. június 7. 13:02
"Elérhető megtakarítások a közigazgatásban az IT outsourcing segítségével" témakörben tartott június 7-én sajtótájékoztatót a Navigator Zrt.
Juhász Lajos vezérigazgató elmondta, a hazai piac egyik vezető IT erőforrás-kihelyező/kiszervező szolgáltatója kifejezetten a magyar piac sajátosságainak megfelelő tudásbázist kiépítve ajánl a hazai közigazgatási intézményeknek testre szabott IT outsourcing megoldást. Felhívta a figyelmet, hogy tapasztalataik szerint ezek az intézmények általában nem számolnak a háttér IT infrastruktúra üzemeltetés gondjaival. Az outsourcing révén megvalósulhat a fontos emberi erőforrás-csökkentés, ugyanakkor a Navigator gondja, hogy a közigazgatási intézmény feldolgozásait ilyen módon mindenkor naprakészen korszerű eszközökön hajtsák végre. A Navigator alapvetően ugyanúgy érdekelt IT outsourcing koncepciók készítésében ezen intézmények számára, mint számítástechnikai eszközparkjuk üzemeltetésében.
A több mint 328 ezer PC-t (és ezek közel 50%-át három évnél régebben) működtető közszféra területén a Navigator szerint összességében átlagosan 16%-os költségcsökkenést eredményezhet az informatikai erőforrások szakértő szolgáltatóhoz való kihelyezése. Ezen belül: az önkormányzati szférában a megtakarítás akár 20% is lehet; a központi költségvetési intézményeknél 25%-os megtakarítás érhető el; az oktatásügyben pedig ez az érték 15% körüli. Az egészségügyben az első három évben csak a többletköltségek foghatók vissza, majd azt követően akár 15% is lehet a megtakarítás. PC-nként eredetileg 8000 forint havi költséggel számolva, a közszféra outsourcing éves megtakarításai az első 3 évben 5,049 milliárd forintra, ezt követően pedig évi 5,759 milliárd forintra rúghatnak.
További megtakarítási területek az IT outsourcing révén: szerverkonszolidáció, monitoring rendszerek, licencgazdálkodás, az IT-re épített kommunikációs költségek, stratégiai partnerségből adódó előnyök, oktatási szolgáltatások kiszervezése (további 5%).

Kapcsolódó cikkek
- Jövőre már bankkártyával is fizethetünk adót az APEH-hivatalokban
- A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden
- Kinevezték a Navigator Informatika Zrt. új távközlési üzletágának vezetőjét
- ONyF: adatszolgáltatás elektronikus ügyintézéssel
- Wapos ügyintézés a budaörsi önkormányzatnál
- e-GO díjas Törökbálint honlapja
- I. Magyarországi Outsourcing Szakmai Konferencia
- Kkv alközponti megoldások VoIP-kiterjesztése költséghatékonyan
- Április végén indul az elektronikus ügyintézés Kecskeméten
- Elektronikus ügyfélszolgálati rendszer Hódmezővásárhelyen
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49