Elektronikus cégügyintézés: nő a céginformációs szolgálat szerepe
A szolgálattól az eddigi céginformációk - névjegy (cégbizonyítvány), cégkivonat, cégmásolat - mellett azt is meg lehet kérdezni, hogy az adott cégnév névfoglalás alatt áll-e. (A cégbíróság kérelemre 60 napra lefoglal egy cégnevet, de ha ezen idő alatt nem indul meg a cégbejegyzés, akkor a név szabaddá válik és azt más használhatja.)
A névjegy - amikor csak arra kíváncsi a kérdező, hogy adott nevű cég létezik-e, és ha igen, hol - költségtérítése 1000 forint (ez eddig 1500 forint volt). A cégkivonatért fizetendő 3 ezer, illetve a cégmásolatért járó 5 ezer forintos térítés nem változott. (A cégmásolat valamennyi bejegyzett és törölt adatok tartalmaz egy cégről, míg a cégkivonat csak az aktuálisakat.)
A papír alapú mérlegbeszámolót továbbra is 4 ezer forintért lehet megkapni egy cégről, de elektronikusan csak 500 forint térítést kell érte fizetni.
Az a cég, amely elektronikusan adja be a beszámolóját, egységesen 3 ezer forintot fizet ezért, viszont a papíron beadott beszámoló után a jogi személyiségű cégeknek 10 ezer, míg az a nélkülieknek 5 ezer forintot kell fizetni (ráadásul a benyújtás előtt).
Ezek a díjak változatlanok, viszont amíg egy Cégközlöny valamennyi közleményéért jelenleg 100 ezer forint költségtérítés jár, addig júliustól csak 30 ezer lesz a díj (jövő ősztől viszont on-line bárki által elérhető lesz a Cégközlöny).
A szolgálat működéséről és a költségtérítésről szóló rendeletet július 1-jétől kell alkalmazni. Jövő év első napjától a szolgálat ügyfélszolgálatán bankkártyával is lehet fizetni a kért szolgáltatásért.
Kapcsolódó cikkek
- Jövőre már bankkártyával is fizethetünk adót az APEH-hivatalokban
- A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden
- ONyF: adatszolgáltatás elektronikus ügyintézéssel
- Wapos ügyintézés a budaörsi önkormányzatnál
- e-GO díjas Törökbálint honlapja
- Április végén indul az elektronikus ügyintézés Kecskeméten
- Elektronikus ügyfélszolgálati rendszer Hódmezővásárhelyen
- Magyarország: az "e" sokkal nagyobb szerepet játszik, mint a kormányzás
- Konferenciasorozat pályázati lehetőségekről és informatikai megoldásokról az e-közigazgatásban
- Két-három éven belül működhet az e-bíróság
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.