Jelentős eredményjavulás vezető számítástechnikai cégeknél

MTI Sajtóadatbank, 2006. július 21. 08:37
Jelentős eredményjavulásról számoltak be vezető informatikai cégek a második negyedévet illetően.
A világ első számú számítástechnikai csoportja, az IBM a vártnál jobban, 10,5 százalékkal 2 milliárd dollárra, részvényenként 1,30 dollárra növelte adózott eredményét április-június között. Eközben az árbevétel 1,7 százalékkal 21,9 milliárd dollárra zsugorodott amiatt, hogy az amerikai csoport eladta PC-gyártó üzletágát a kínai Lenovónak. Ennek figyelembevétele nélkül 1 százalékkal nőtt az árbevétel.

Az amerikai Apple 48 százalékkal 472 millió dollárra, részvényenként 54 centre növelte adózott eredményét a júniussal végződött második negyedben elsősorban annak köszönhetően, hogy a vártnál jobban nőtt a digitális zenelejátszók-tárolók (iPod), illetve az Intel-processzorokkal ellátott Macintosh számítógépek értékesítése. Az árbevétel 24 százalékkal 4,37 milliárd dollárra nőtt.

Európa vezető szoftvercsoportja, a német SAP 43 százalékkal növelte adózott eredményét, 414 millió euróra, főként a kisebb adótehernek köszönhetően. Az árbevétel 9 százalékkal 2,20 milliárd euróra emelkedett.
Kulcsszavak: SAP Apple IBM

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32