Hacker nem, illegális szoftverhasználat igen

forrás Prim Online, 2006. július 26. 12:48
Míg a lakosság kétharmada szándékosan kárt okozó bűnözőknek tartja a hackereket, addig a titkos adatok megszerzését az interneten keresztül „csupán” egy táskalopással azonos súlyú vétségnek tekinti – derül ki a Szonda Ipsos legújabb reprezentatív infokommunikációs felméréséből, amelyben 1500 válaszadó értékelt kilenc előre megadott illegális cselekedetet egy ötfokozatú skálán. A felmérés azokra a meghökkentő eredményekre is rávilágít, amelyek szerint a legtöbbek számára az illegális szoftverhasználat kisebb vétségnek számít, mint ha valaki egy tömegközlekedési eszközön nem adja át az idősebbnek a helyét, az illegális CD és DVD másolást pedig a bliccelésnél is enyhébb „kihágásként” értékelik.

A számítástechnikai eszközök és az internet széleskörű elterjedésével már nem csupán a „fehérgalléros” bűnözők, a hackerek „kiváltsága” az adatokkal való visszaélés, az enyhébb vétségek – mint az illegális szoftverhasználat, vagy az illegális CD és DVD másolás – sokkal szélesebb körben lettek elterjedtek és sajnos elfogadottak is. A Szonda-Ipsos kutatásában arra kereste a választ, hogy az emberek miként vélekednek a hackerekről, illetve egyéb elterjedt visszaélésekkel összehasonlítva milyen súlyosnak ítélik az újfajta számítógépes bűncselekményeket.

A számítógépes hálózatok biztonsági rendszereit kijátszó hackereket a lakosság több mint kétharmada tudatosan kárt okozó bűnözőnek tartja, ugyanakkor a válaszadók közel harminc százaléka szerint a kódfeltörőket és a számítógépes adattolvajokat nem a rossz szándék vezérli. A felmérés szerint a hackerek tevékenységét egy elenyésző kisebbség, alig négy százalék ítéli meg pozitívan, egyfajta rendszer elleni igazságos lázadásként (1. számú ábra).

Az adatlopás bűn, CD-t másolni szabad…

A számítógépes visszaélések mindegyikénél, amelyekre a kutatás kitér, súlyosabbnak ítélnek a megkérdezettek egy táskalopást, amelyet a sorban a számítógépes adatlopás követ. Ennél egy fokkal kevésbé ítéljük el azokat, akik egy tömegközlekedési eszközön nem adják át az idősebbnek a helyet, de ennél is elnézőbbek vagyunk azokkal szemben, akik illegális szoftvereket használnak. Még kisebb mértékben vált ki ellenszenvet, ha valaki illegálisan számol el személyes kiadásokat vállalati költségként, ha egészségesen megy betegállományba, vagy bliccel. Az illegális CD és DVD másolás pedig csak ezután következik a sorban, ennél kevésbé már csak a 10 000 forint alatti jövedelem eltitkolását ítélik el a megkérdezettek (2. számú ábra).

Összességében azt állapíthatjuk meg, hogy a szabályszegés megítélése annál szigorúbb, minél inkább konkrétan egy másik embertársunkra irányul (pl. táska eltulajdonítása, adatlopás valaki számítógépéről, nem adni át a helyet villamoson), ugyanakkor ahogy a károkozás alanya – például egy vállalat vagy nagyobb közösség formájában – eltávolodik és általánossá válik, annál enyhébben ítéljük meg a kihágás súlyosságát.

A fenti eredmények felvetik azt a kérdést is, hogy vajon a társadalom tagjai általában mennyire tájékozottak a számítógépes visszaélésekkel kapcsolatban, elképzelhető ugyanis, hogy hackerek szigorú megítélése részben a határozott hatósági fellépésekkel kapcsolatos médiavisszhangnak és az ebből következő nagyobb fokú tájékozottságnak köszönhető.

Vidéken és az idősebbek körében magasabb az erkölcsi mérce


A felmérés szerint minél kisebb közösségben él a válaszadó, annál szigorúbban ítéli meg a kutatásban szereplő cselekményeket. A városokban és községekben élők a jegy nélküli utazást és az illegális szoftverhasználatot a fővárosiaknál lényegesen súlyosabb cselekedetnek tartják. Hasonlóan szigorúak a 65 évnél idősebbek, akik az ötfokú skálán minden vétséget akár 1-2 skálaértékkel is szigorúbban osztályoztak, mint a fiatalabb, elsősorban a 18 és 35 év közötti válaszadók.

A kutatás alapján megdőlni látszik az a közfelfogás is, hogy a magasabb iskolai végzettség fejlettebb erkölcsi ítélőképességgel jár együtt, ugyanis a megkérdezettek között a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek minden vétséget súlyosabbnak ítéltek, mint a lényegesen elnézőbbnek bizonyuló diplomások. A két nem képviselői közül pedig – ha kismértékben is – minden felsorolt cselekedet osztályzásakor a nők bizonyultak szigorúbbnak, különösen az adócsalást és a bliccelést látják súlyosabb vétségnek a gyengébbik nem képviselői.

1. számú ábra


2. számú ábra

Kulcsszavak: jog security hacker

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32