EDS: nyereséges második negyedév
A 2006. második negyedévi pro forma nettó nyereség és EPS nem tartalmazzák az 5 millió dollár értékű beszüntetett tevékenységekből származó adózás utáni veszteséget és 4 millió dollár korábban realizált átszervezések költségeit.
A pro forma nyereség 136 dollár, részvényenként 26 cent, az adózás előtti részvényügylet költségei és a teljesítményösztönzés céljával korlátozottan forgalomképes részvények kibocsátásának költségei nélkül, az előző év azonos időszakának 54 millió dolláros, részvényenkénti 10 cent nyereségéhez képest
“Több mint 15 milliárd dollár értékben aláírt szerződéseinkkel 2001 óta a legjobb félévet tudhatjuk magunk mögött. Az új üzletek növekvő száma több iparágat, szolgáltatást és földrajzi helyszínt foglalnak magukba, mely által az EDS biztos növekedési útra lépett" - mondta Mike Jordan, az EDS elnök-vezérigazgatója.
Az EDS 5,4 milliárd dollár értékben kötött szerződéseket a második negyedévben, mely 103 százalékos növekedést jelent a korábbi év azonos időszakának 2,6 milliárd dollárjához képest. A negyedév legjelentősebb üzlete a Kraft Foods 1,6 milliárd dolláros szerződéskötése, valamint már meglévő ügyfelekkel, a Bank of Americaval kötött 700 millió dolláros és a Commonwealth Bank of Australiaval aláírt 350 millió dolláros új üzlet.
Az EDS megvásárolta az MphasiS BFL, egy indiai vezető alkalmazás- és üzleti folyamat szolgáltató vállalat többségi tulajdonát.
Az akvizíció az EDS szolgáltatási kapacitását erősíti az alkalmazások, valamint az üzleti folyamatkihelyezési szolgáltatások területén, különösen az ügyfélkapcsolat terén. Növeli a vállalat pozícióját a helyi pénzügyi szektorban, valamint megnégyszerezi az indiai EDS munkatársak számát 15 ezer főre.
Az EDS második negyedéves bevétele 5,19 milliárd dollár, mely 5 százalékos növekedést jelent (árfolyam, fluktuációs, akvizíciós és vagyonjog átszállási hatások nélkül), a tavalyi év azonos időszakának 5 milliárd dollárjához képest.
A szabad cash-flow 362 millió dollár a második negyedévben, mely 244 millió dolláros javulást jelent az előző év második negyedévéhez viszonyítva.
Az EDS működési árrése a negyedévre vonatkozóan 3 százalék volt, ez 1,7 százalékos növekedést jelent az egy évvel ezelőtti negyedévhez képest. A pro forma működési árrés 2,9 százalék volt, szemben az előző év hasonló időszakának 1,5 százalékával.
Kapcsolódó cikkek
- Stabil negyedévet zárt az EDS
- Újabb magyar régióvezetői kinevezés az EDS-nél
- Az EDS is Indiában terjeszkedik
- Biztató EDS eredmények
- EDS: 1,7 milliárd USD értékű IT szolgáltatási megállapodás
- EDS - 11 milliárd forint beruházás 3 év alatt
- Jelentősen erősítette piaci pozícióját az EDS
- Az EDS marad a GM fő IT-outsourcing partnere
- Visszafogott eredmények az EDS-nél
- Az EDS erősen kezdte a 2005-ös esztendőt
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.