EDS - 11 milliárd forint beruházás 3 év alatt
Hozzátette: az EDS új munkahelyeinek kétharmada nem a fővárosban, hanem Vasváron és a dél-alföldi régióban létesül. Nem megerősített hírek szerint Szegeden nyit új szolgáltatási központot az EDS.
A miniszter elmondta azt is, hogy a multinacionális cégek által létrehozott minden új munkahely legalább további egyet hoz létre a magyar kis- és közepes vállalkozásoknál.
Kóka János kifejtette: a cél az, hogy Magyarország magas hozzáadott értéket előállító ország legyen, s Budapest mellett más területek is regionális szolgáltatóközponttá váljanak.
A világ egyik legnagyobb informatikai és üzleti folyamat szolgáltatója, az EDS 15 éve van jelen Magyarországon, s a főváros mellett Vasváron adatrögzítő és dokumentumkezelő központot nyitott 1998-ban. Az ügyfélkapcsolati központot 2002-ben nyitották meg Budapesten, míg a pénzügyi é számviteli szolgáltató központot 2004-ben létesítették. A mostani bővítés során elsősorban projekt menedzsereket, magas szinten képzett könyvelőket és pénzügyi szakembereket keres az EDS.
Az MTI érdeklődésére közölték: az EDS eddig 5 milliárd forintot fektetett be Magyarországon.
Kapcsolódó cikkek
- Zebra mobilnyomtatók Magyarországon
- Microsoft-LG szabadalom-engedélyezési megállapodás
- Új vezetők irányítják a magyar Avnetet
- Lehetőség vagy kényszer? - Interjú Szűcs Zoltánnal, az AAM vezérigazgatójával
- "Investor in People" díj újra a Pannonnak
- Magyar Telekom - újabb hatékonyságjavítási lépések lesznek
- Az olasz Telsey távközlési cég magyarországi képviseletet nyit
- Az Onlinemarketing.hu Kft. Etarget Partner lett
- EDS: változás a kommunikációban
- HP virtualizáció: új szoftver és partnerprogram
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.