Graphisoft, I. félév: 3,906 millió euró nettó profit

MTI Sajtóadatbank, 2006. augusztus 11. 11:03
A szoftver-fejlesztéssel és értékesítéssel, valamint ingatlanhasznosítással foglalkozó Graphisoft az év első felében 14,350 millió euró árbevétel mellett 3,906 millió euró nettó nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 446 ezer euró veszteséggel.
A nemzetközi számviteli szabvány alapján készült első félévi konszolidált gyorsjelentés szerint az árbevétel 23 százalékkal nőtt az előző év első feléhez képest. A második negyedévben a nettó profit 2,776 millió euró volt, meghaladva a portfolio.hu internetes portál által megkérdezett elemzők 2,365 millió eurós várakozását.

Az egy Graphisoft részvényre jutó nyereség az első félévi profit alapján 0,37 euró volt, szemben az egy évvel korábbi részvényenként 0,05 eurós veszteséggel.

A Graphisoft tulajdonosai a június 29-én megtartott rendkívüli közgyűlésen döntöttek a szoftverfejlesztési és az ingatlanhasznosítási üzletág szétválasztásáról, és a cég várakozásai szerint napokon belül megtörténik az ingatlanhasznosító  Graphisoft Park SE cégbejegyzése.

A gyorsjelentés az ingatlanüzletág gazdálkodását befejezett tevékenységként könyvelte el, és ezen az első félévben 335 ezer euró nyereséget számolt el az egy évvel korábbi 2,342 millió veszteséggel szemben.

A Graphisoft első félévi nyereséget a forint gyengülése is növelte, mert az üzemi költségekben ez 0,35 millió euró megtakarítást jelentett. Az építészeti üzletág nyeresége 2,9 millió euró volt csak a második negyedévben, de a Construction üzletág még mindig a befektetési fázisban van és veszteséges - közölte a társaság a gyorsjelentésben.

A jellemzően az ArchiCAD termékekkel kapcsolatos építészeti tervezés- és kapcsolódó szoftverek üzletág értékesítése a félév során 16,8 százalékkal 12,974 millió euróra nőtt, az üzemi szintű nyereség pedig 81 százalékkal 4,459 millió euróra emelkedett.

A tavaly piacra vezetett Construction termék, azaz az építőipari kivitelezést támogató Construction üzletág első félévi árbevétele 221,6 százalékkal 1,276 millió euróra emelkedett, az üzemi vesztesége pedig 2,26 millió euró volt. Egy évvel korábban ezen az üzletágon 1,015 millió euró veszteséget könyvelt el a társaság.

A Graphisoft az exportban a legnagyobb növekedést, 54,4 százalékot az Egyesült Államok piacán érte el, ahol 2,177 millió euró értékű terméket adtak el.

A Graphisoft konszolidált mérlegfőösszege június 30-án, az ingatlanokkal együtt 52,265 millió euró volt, az ingatlanok nélkül pedig 21,197 millió euró. Az ingatlanok nélkül számított eszközök 88,4 százaléka egy éven belül készpénzzé tehető likvid eszköz - jegyezte meg a gyorsjelentés.

A Graphisoft részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír szerdán 1.888 forinton, az előző napinál 10 forinttal drágábban zárt, árfolyama az elmúlt 12 hónapban 1.462 és 2.090 forint között mozgott.
Kulcsszavak: +céginfo Graphisoft

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

HONOR tippek ahhoz, hogy óvjuk adatainkat

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 11:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36