Apple-gépek AMD processzorral?

Genda Csongor Zoltán, 2006. szeptember 21. 20:13
A Dell után elképzelhető, hogy az Apple is forgalomba hozza a jövőben AMD-alapú rendszereit. A hírt nem holmi "biztos" forrásokra hivatkozó harmadrangú pletykalap közölte, hanem maga az Advanced Micro Devices csipgyártó vezérigazgatója, Hector Ruiz tett nemrég egy hasonló kijelentést.
A Bloomberg hírügynökség beszámolója szerint, Az AMD-vezér egy az amerikai San Fransico-ban zajló szűk körű rendezvény során úgy nyilatkozott, ő úgy véli, hogy az Apple Mac-gépeibe belátható időn belül az Intel-lapkákon kívül a házukból származó csipek is belekerülnek majd. Hector Ruiz óvatosan fogalmazva elmondta, ő nem úgy ismeri az Apple-t, mint amely vállalat száz százalékban elkötelezné magát a vezető processzorgyártó termékei mellett, és nem lát logikus magyarázatot arra sem, hogy miért akarna az az Intel foglya maradni.

A közelmúltban több évtizedes hagyománnyal szakítván a Dell döntött úgy, hogy az első számú csipgyártó lapkáival szerelt rendszerek mellett AMD-alapú konfigurációkat is forgalomba hoznak.
Kulcsszavak: processzor AMD Mac Apple

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32