Szűkül a háló az illegális szoftvert használó vállalkozások körül
forrás Prim Online, 2006. október 4. 11:45
Az illegális szoftverhasználat visszaszorítására egyszerre több kezdeményezéssel is jelentkezik a BSA. Október első felében nagyszabású médiakampányt indít annak tudatosítására, hogy egyre nagyobb kockázatot vállal az a vezető, aki - akár szándékosan, akár gondatlanságból – hagyja, hogy cégénél illegális szoftvereket használjanak. A törvényi rendelkezések értelmében a cég első számú vezetője felelős a cég törvényes működéséért, beleértve a szoftverhasználat jogszerűségét is.
A rendőrség tavaly több mint 37,000 esetben indított nyomozást a szellemi tulajdon megsértése miatt. Idén - az ORFK legfrissebb statisztikája alapján - már az év első 5 hónapjában 15,572 szerzői joggal kapcsolatos bűncselekmény vált ismertté, ami nagyon jelentős, 50 százalékos növekedést jelent az elmúlt év hasonló időszakához képest. Mivel a rendőrség, az adóhatóság, valamint a vám- és pénzügyőrök egyre fokozottabb figyelmet szentelnek a szoftverek jogtisztaságának ellenőrzésére, így egyre kisebb az esélye annak, hogy az illegális szoftverhasználat észrevétlen és büntetlen marad. A BSA abban bízik, hogy a médiakampány révén is egyre többen ismerik fel, hogy a növekvő kockázat miatt nem éri meg illegális szoftvereket használni.”
Jelentős elemmel bővül a BSA online szolgáltatásainak köre is. A BSA honlapján október közepétől elérhető tanácsadó révén minden cég saját maga ellenőrizheti majd szoftverhasználatát, diagnosztizálhatja a helyzetet és személyre szabott tanácsokat kaphat. Ennek révén egy cégvezető viszonylag egyszerűen felmérheti vállalkozásának az esetleges illegális szoftverhasználatból fakadó kockázatait is.
További jelentős lépésként a BSA országos szintre terjeszti ki az egy éve indított Nagyvizit kampányt, amelynek keretében a szervezet eddig több száz magyarországi kis- és középvállalatot látogatott meg és amelynek keretében értékes tapasztalatokat szerzett a magyarországi kis- és középvállalatok szoftverhasználati szokásairól. A látogatások során a szervezet szakértői elsősorban a kis – és középvállalatok, valamint kiválasztott intézmények szoftvergazdálkodási gyakorlatával kapcsolatban tesznek fel kérdéseket, tájékoztatják a vállalatvezetőket az illegális szoftverhasználattal járó kockázatokról, és a hiányosságok esetén javaslatokat tesznek azok kijavítására.
A szervezet az eddigi tapasztalatokat több száz látogatás és vállalatvezetői interjú, valamint közel 3.000 kielemzett szoftvernyilvántartás alapján vonta le. A kis – és középvállalatok vezetőinek többsége nincs tisztában a legális szoftverhasználatot szabályozó magyarországi törvényekkel, rendelkezésekkel, nem ügyel arra, hogy a vállalat belső rendelkezései megakadályozzák az alkalmazottak illegális szoftverhasználatát, és – bár 40 százalékuk nyilvántartja a licencelt szoftvereit – a megvizsgált 2.800 szoftvernyilvántartásból mindössze 0,5 % fel meg a törvényi előírásoknak és a nemzetközileg elfogadott normáknak. A sikeresebb és nagyobb körültekintéssel vezetett cégek a szoftverrel kapcsolatos kérdéseket is jobban kezelik, és ők támogatják leginkább, hogy a BSA határozottan lépjen fel az illegális szoftvert használó cégekkel szemben.
A látogatások következő hullámában a BSA elsősorban azon vállalatok szoftverhasználati szokásaira lesz kíváncsi, akik eddig nem válaszoltak a szervezet megkeresésére, teljessé téve ezzel a felmérésbe eddig bevont vállalatok körét. A látogatások ezentúl az ország egész területére kiterjednek.
Magyarországon a 42 %-os szoftverillegalitási arány az iparágnak évente több mint 22 milliárd forint kárt okoz, 10 %-kal történő csökkentése pedig 155 milliárd forint bevételt eredményezne a gazdaság számára. A csökkentés több mint 100 milliárd forinttal növelné az iparág forgalmát, további 31 milliárd forint adóbevételt jelentene az államnak, valamint közel 2.500 új számítástechnikai munkahelyet teremthetne.

Kapcsolódó cikkek
- Életfogytiglan a kalóz-Windows használatáért
- Románia - 114 millió eurós kárt okozott a szoftver-kalózkodás
- Évi 40 milliárd dolláros veszteséget okoz a szoftverkalózkodás
- Illegális szoftverhasználat: 1 milliárddal kisebb kár az EU-ban
- A jogvédők ünneplik az alkotókat
- A kkv-k figyelmen kívül hagyják az illegális szoftverek használatának valós kockázatait
- Új vállalatokkal bővült a BSA tagsága
- Egymillió kalóz DVD-t találtak a keresőkutyák
- A BSA nemzetközi szinten lép fel az internetes bűnözőkkel szemben
- Értesítést kap a felhasználó, ha Windows XP-je nem eredeti
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
2024. december 21. 16:47
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
2024. december 21. 13:49