Információszerző szakemberek - szervezeten belül vagy kívül?

Mikor és milyen szempontok szerint érdemes kiszervezni az információszerzési tevékenységet?

forrás Prim Online, 2006. október 9. 11:51
Az információbróker szolgáltatása a keresés és az értékesítés együttesen. Ez utóbbi nem mondható általánosnak az állami költségvetésből fenntartott könyvtárosi gyakorlatban. Az információ értékesítése alapvetően más hozzáállást kíván, mint ugyanannak térítésmentes szolgáltatása. (Az információbróker és a könyvtáros közötti különbség talán ebben jelenik meg legmarkánsabban.) Szintén megjegyzendő, hogy újsütetű infobrókerek, vagy a kereskedelmi kamarák információszolgáltató szakemberei gyakran az előállításhoz szükséges költség szintje alatt kínálják a szolgáltatásukat. A térítésért információs szolgáltatást (is) nyújtó szakemberek többsége magánvállalkozásoknál, tanácsadó cégeknél vagy mikrovállalkozásokban dolgozik.
Hasznos, ha egy információbróker vagy a szakma után érdeklődő hallgató – illetve egy lehetséges alkalmazó – felteszi a címben szereplő kérdést. Elsőként tekintsünk néhány különbségre: a legnagyobb különbség a tájékoztatópultnál dolgozó referensz könyvtáros és az irodában tevékenykedő információbróker között az, ahogyan a kérdést kapják. Kész referenszkérdés ritkán fogalmazódik meg egy nap alatt az információbróker esetében. Másik különbség, hogy a bróker ügyfele nyers információn túl gyakran elvárja annak kifejtését is. Elemzést is megkíván. Az információbróker által készített jelentés nagyon hasonlít a piackutatási anyaghoz. Nemcsak a választ mondja el, hanem elmagyarázza, hogy az mit jelent, és hogyan befolyásolja ez az ügyfél dolgait.

A belső infobrókerség előnyei

  • Léte nem függ szorosan munkája pénzügyi sikerétől.
  • Élvezi az alkalmazotti státusz biztonságát: a munkaadó helyet, infrastruktúrát, képzési lehetőséget, havi fizetést, szabadságot és egyéb juttatásokat biztosít. (Nincs szükség induló tőkére.)
  • A munkaadó gondoskodik a munkáról (így kisebb szüksége van a pr- és marketing-ismeretekre).
  • Csak saját munkájáért felel: általában nincsenek alvállalkozók.
  • Nem kell saját biztosításáról, engedélyekről, szerzői jogi kötelmekről, ügyvédről, könyvelőről külön gondoskodnia.
  • Szociális környezetben dolgozik, együtt munkatársaival.
  • Kötött munkaidő.

A függetlenség előnyei

  • Nem feltétel a diploma (bár nem is haszontalan). A legfontosabb elvárás az információ megszerzésének ösztöne, gyakorlat az idegen szakemberekkel való telefoninterjú-készítésben, nyers információ szűrése és megfelelő információ-prezentálás.
  • Munka közbeni tanulás. A mentorálás eredményes tacit információ-átadást tesz lehetővé (a tudásmenedzsment perszonalizáció válfaja).
  • Maga a munka jelenti a legfőbb szakmai fejlődést.
  • Szabadabb időbeosztás
  • A „saját üzlet” okán nagyobb felelősséget kíván
  • Nagyobb bevétel (a használók hozzáállása nagyobb bevételt tesz lehetővé).
  • Nincs bürokrácia, sefüle-sefarka értekezletek, nincs főnök és bizottság, akiknek kegyeit kellene keresni.
  • Nagyobb kihívás.
  • Kreatív munka (ritkán van ismét ugyanolyan feladat).
  • Rugalmas munkaidő

A fentiek rámutatnak, hogy a kétféle szervezeti formában az információs szakemberek különböző kihívásokkal szembesülnek és különböző kultúrák a megfelelőek számukra. Az is feltűnő, hogy viszonylag kevés az egyezőség a két körülmény között. Ám ez nem mindenhol van így. Magasabb individualizmus indexszel és bizonytalanságot jobban tűrő kultúrákban nagyobb lehet az átjárás.

E gondolatok a frissen megjelent Információból üzleti érték - Az információbróker környezete és munkája c. könyvben olvashatók, éppen úgy, mint a Hogyan válasszunk információbróker c. írás. A Magyar Információbrókerek Egyesülete által kiadott könyv jelentős részben korábban már megjelent cikkeket, előadásokat tartalmaz - aktualizált, frissített formában, áttekinthető szerkezetben. Ugyanakkor új anyagok is olvashatók benne például adatbányászatról, információbróker-marketingről, tudásmenedzsmentről. Ügynökségi, nagy- és kisvállalati gyakorlat (Magyar Telekom, Infodok, Napi Online, Zöld Újság, Richter Rt. stb.) egyaránt képviselteti magát
benne. Külföldi kitekintésként osztrák, Egyesült Államokbeli, svéd és horvát szerzők munkái is olvashatók a kötetben. A kiadvány számos egyetemen tankönyvként, segédkönyvként is használatos.
Kulcsszavak: MIBE

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban

A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.

2024. december 21. 16:47

A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne

Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.  

2024. december 21. 13:49

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32