E-közigazgatás: Utolsókból a középmezőnybe kerültünk
"Nem lehet úgy elektronizálni, hogy ma a háttérben nincs egységes professzionális közigazgatás, ezért most az Országgyűlés előtt van az a törvénymódosítás, mely egy csomagban tartalmazza azokat az egyszerűsítési folyamatokat, melyeknek eredményeként 2010-re egy egészen más típusú közigazgatással fogunk találkozni" - hangsúlyozta.
A tervezett radikális változtatásokról az MTI-nek elmondta: az elektronikus szolgáltatások egységesítése kiterjed az adó- és járulékfizetésre és "intenzív munka folyik az egészségbiztosítás és az egészségügyi reform kereteiben" is.
Az utóbbi célja, hogy az orvos, a beteg és a járulékviszony rendszere egyszerűsödjön, átláthatóvá váljon minden fél számára, ezért az elektronikai rendszer segítségével betekinthetünk egészségügyi adatainkba, a szolgáltató intézmény és a biztosító kötelezettségeivel együtt - tette hozzá Baja Ferenc.
Elmondta: tavaly ötmilliárd forintot költött az állam az informatikai központ fejlesztésére, a következő időszakban ehhez az összeghez járul hét évre lebontva az EU 140 milliárd forintos keretösszege.
Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke úgy vélekedett, hogy a közigazgatás átalakítására valóban szükség van, szerinte az elmúlt években folyamatosan romlott annak színvonala. Nézete szerint az elektronikus fejlesztés nem történhet egy "mesterségesen besorolt régiórendszerben", ezért a legfontosabb teendőnek a régiók jövőbeli sorsának kialakítását látja.
Kapcsolódó cikkek
- Megjelent az Adobe LiveCycle Enterprise Suite család
- Megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter
- Európában is hír a budaörsi wap-szolgáltatás
- Internetes adóadatbázist nyitott az Európai Bizottság
- Magyar e-government jövőkép Brüsszelben
- Szélessávú internetes hálózat a bicskei kistérségben
- A Siemens valósította meg az e-közigazgatási rendszert Szegeden
- Új térinformatikai rendszer a Földhivatalnál
- Elektronikus ügyintézés képzés a BMK-ban
- Hiteles elektronikus cégeljárás a NetLock-kal
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.