Lemondott a Deutsche Telekom elnöke
A Der Spiegel internetes honlapján közölt információk szerint Klaus Zumwinkel, a felügyelő bizottság elnöke a két legnagyobb részvényessel, a német állammal (32 százalék) és a Blackstone amerikai befektetési alappal (4,5 százalék) folytatott egyeztetés alapján szombat délután ajánlotta fel a DT elnöki tisztségét Obermann-nak, aki elfogadta a felkérést.
A 43 éves Obermann - aki 2002 óta vezeti a T-Mobile-t, amelyet a Deutsche Telekom eladásainak és nyereségének hajtóerejévé tett - legkorábban a jövő héten veheti át a DT elnöki tisztségét.
A német sajtó már napok óta taglalja a Ricke lemondásáról és Obermann kinevezéséről szóló értesüléseket. Kai-Uwe Ricke, aki csütörtökön középszerű pénzügyi eredményekről számolt be, a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung szerint elvesztette a felügyelő bizottság elnökének bizalmát, "nem találta meg az adekvát válaszokat a telekommunikációban zajló mély technológiai változásokra".
A DT, amely Európa legnagyobb távközlési vállalata, az év eleje óta több mint másfél millió klienst veszített a vezetékes telefonszolgáltatás piacán Németországban. Éppen ezért erősen inog a szék a vezetékes szolgáltatással foglalkozó leányvállalat, a T-Com elnöke alatt is, Walter Raizner sorsáról már René Obermann hoz döntést.
A Financial Times Deutschland (FTD) német üzleti napilap hétfői számában megjelenő, előzetesen ismertetett vezércikk szerint a DT legnagyobb részvényesét képviselő német kormány lehetetlen feladattal bízta meg Rickét. Elvárta Rickétől, hogy növelje a DT részvényeinek árfolyamát, terjeszkedjen a nemzetközi piacokon és vészelje át a Németországban dúló kiélezett versenyt, de úgy, hogy közben ne bocsássa el a feleslegessé vált munkavállalók ezreit.
Az FTD szerint Ricke kétségtelenül elkövetett stratégiai hibákat, és túl sokat hezitált a verseny által támasztott kihívásokkal szemben, de összességében a kormány által támasztott lehetetlen feladatba bukott bele. Az újság úgy látja, hogy a politikusoknak meg kell érteniük a telekommunikációs piac liberalizálásának következményeit és ennek megfelelően kell cselekedniük. A német kormány akkor teszi a legjobbat, ha eladja a DT-ben lévő részvénycsomagját - írta a lap.
A Deutsche Telekom csütörtökön 1,945 milliárd eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 20,4 százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 2,442 milliárdnál. A pénzforgalmi többlet (EBITDA) 4,741 milliárd euró, 11,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 5,38 milliárdnál.
Kapcsolódó cikkek
- Új pr munkatárs a Sakkomnál
- A Deutsche Telekom 1,4 milliárd eurót adna a holland Orange-ért
- Új értékesési vezető az Oracle-nél
- Nokia: három új mobil és új marketing igazgató
- Negyedik hetében a sztrájk a Deutsche Telekomnál
- T-Online: PR-menedzseri kinevezés
- Nincs elmozdulás a Deutsche Telekomnál
- A ver.di elutasította Deutsche Telekom vezetésének újabb ajánlatát is
- Peter Löscher a Siemens új elnök-vezérigazgatója
- Az oroszok keresik a beszállás lehetőségét a Deutsche Telekomba
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.
Gyorsítósávban az AutoWallis
Sikeresen lezárta eddigi történetének legnagyobb felvásárlását az AutoWallis Csoport, ezzel tovább erősítve cseh autókiskereskedelmi pozícióját és meghatározó régiós szerepét. A magyar tőzsde autós vállalata egy lépésben szerezte meg a cseh piacon működő, tavaly közel 50 milliárd forintnak megfelelő árbevételt elérő MILAN KRÁL GROUP 100 százalékát, melynek köszönhetően újabb márkákat (Mercedes-Benz, Ford) és új tevékenységet (Mercedes-Benz Truck nagyhaszongépjárművek értékesítése, szervizelése) is bevont portfóliójába.
Szigorodik az ellenőrzés a webáruházak felett
A fogyasztóvédelmi hatóság már 2024-ben is kiemelten vizsgálta a webáruházakat és a nemzetgazdasági miniszter legutóbbi bejelentése alapján ezek a vizsgálatok csak szaporodni fognak a jövő évtől. Ráadásul, 2025-től egy fogyasztóvédelmi csúcshatóság is létrejön, amelynek kiemelt célja lesz a fogyasztók védelmének biztosítása az online térben. Webáruház üzemeltetőjeként nem árt ezért felkészülni arra, hogy mik is azok a főbb gyakorlatok és hiányosságok, amikre ugrik a hatóság. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője segítségével ismertetjük a részleteket.