Citigroup Globális Szolgáltatóközpontok Budapesten

forrás Prim Online, 2006. november 24. 12:40
A mai napon hivatalosan felavatták a Citigroup Globális IT Szolgáltatóközpontját Budapesten. A Citigroup budapesti Globális IT Szolgáltatóközpontja számítástechnikai szolgáltatásokat nyújt más, a régióban és világszerte működő Citigroup-tagvállalatok számára. A Citibank International, a Citigroup tagja, bejelentette, hogy az IT szolgáltatóközpont tevékenységét újabb funkciókkal bővíti, illetve két új szolgáltatóközpontot nyit Magyarországon, a Citibank magyarországi fióktelepének keretei között.
A két új szolgáltatóközpont közül az egyik, a pénzügyi szolgáltatóközpont, a közelmúltban kezdte el működését, jelenleg 25 szakember nyújt pénzügyi kontrolling és likviditáskezelési szolgáltatásokat Nyugat-Európában működő Citigroup-tagvállalatok számára. A másik a közeljövőben induló üzleti szolgáltatóközpont, melynek tervezett funkciói között általános adminisztrációs szolgáltatások szerepelnek. A meglévő szolgáltatóközpont funkcióinak bővítésével, illetve az új szolgáltatóközpontok elindításával további 140 magyar szakember számára hoznak létre munkahelyet a közeljövőben. Ezenkívül vizsgálják a további jelentős bővülés lehetőségét középtávon. A szolgáltatóközpontokban jelenleg 140 szakember dolgozik.

A magyarországi Globális IT Szolgáltatóközpont jelenleg a következő szolgáltatásokat nyújtja:

  • Informatikai fenyegetettség-ellenőrzés (Threat Assessment), alkalmazás-teljesítmény optimalizálás (Performance Engineering), SQL adatbázis -adminisztráció (SQL Database Administration), naplófájl-ellenőrzés (Log Review), globális szoftvercsomagolási szolgáltatások (Global Deployment and Packaging Services) – a világ minden táján lévő Citigroup leányvállalatoknak.
  • Információbiztonsági adminisztráció (Information Security Administration), Avaya IPT támogatás (Avaya IPT Support), Informatikai kockázatkezelési adminisztráció (Risk and Business Office Administration), hálózati és IPT minőségbiztosítás (Network IPT Operation Quality Management services) – az Európa, Közel-Kelet és Afrika régióban lévő Citigroup leányvállalatoknak.
Kulcsszavak: Citibank

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

"Pénz, de honnan? 2024."

Beindultak és egész évben kitartanak az előnyös pályázati kiírások kkv-knak, és sorra hirdetik meg a KAP, az agrárium idei pályázati kiírásait. A "Pénz, de honnan? 2024" roadshow utolsó, budapesti állomásán június 20-án is sok új kedvezményes, támogatott forrást hoznak az előadók Közép-Magyarország kkv-döntéshozóinak és az agrárium szereplőinek.

2024. május 28. 20:37

Az LG két kutatási beszámolóját mutatták be egy AI technológiai konferencián

Május 7-11. között, a Bécsben megrendezett International Conference on Learning Representations (ICLR) 2024 konferencián mutathatta be kutatási eredményeit az LG Electronics (LG). A rengeteg beérkezett pályamű közül az LG kutatási dokumentumait a legjobb egy százalék közé választották, így bekerültek a konferencia programjába. Mindez jól szemlélteti az LG kutatási erőfeszítéseinek jelentőségét, és megerősíti a cég pozícióját a kulcsfontosságú AI technológiák fejlesztésének éllovasaként az olyan területeken, mint például a robotika, a metaversum és az intelligens otthonok.

2024. május 28. 16:11

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.

2024. május 28. 14:40

Megbízható Munkaadó 2024-26 címet kapott az SAP

Az SAP Hungary Kft. elnyerte a "Megbízható Munkaadó 2024-26" címet a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén. A díjat olyan cégek kapják, amelyek kiemelkedő HR-gyakorlatot folytatnak, és példaértékű módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről.

2024. május 28. 13:07

Megjelent az első magyar kiberbiztonsági labor az IECEE CB séma alatt

A CCLab Kft. sikeresen teljesített a CBTL auditon és a nemzetközi IECEE CB Rendszerben CB Testing Laboratory (CBTL) jogosultságot szerzett. A magyarországi székhelyű CCLab hivatalosan 2024. május 24-én sikeresen kiterjesztette kiberbiztonsági tesztelői, értékelői és tanúsítási képességét a fogyasztói IoT eszközökre készült ETSI EN 303 645 és az ipari automatizálási és vezérlőrendszerekre szakosodott IEC 62443-4-1 / -4-2 szabványokra az IECEE CB séma keretén belül. A CB séma alatt kiadott tanúsítványokat jelenleg több mint 50 országban fogadják el. 

2024. május 28. 10:13

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52