Infokommunikációs technológia a közüzemi és energiaszektorban

forrás Prim Online, 2006. november 29. 19:39
Magyarországon tegnap sikeresen sor került az idei „IDC Infokommunikációs technológia a közüzemi és energiaszektorban 2006” nevet viselő, több CEMA- régióbeli országot érintő konferenciasorozat első állomására.
A hazánkban immár második egymást követő évben megrendezett eseményen a résztvevők Tom Schwieters-től, az IDC CEE alelnök és regionális igazgatójától hallhattak az IDC közép-európai közművállalatok körében végzett vizsgálatának eredményeiről, ezeken keresztül bemutatva, miként befolyásolja az ágazat átalakulása az IT programokat és az e célra fordított összegek alakulását, valamint az előadás áttekintette a szektorbeli változások főbb tényezőit, és felvázolta azok IT rendszerekre és -beruházásokra gyakorolt hatását.

Magos Dorottya, az Accenture energetikai vállalatok üzletágának menedzsere az energetikai vállalatok előtt álló informatikai kihívásokat és arra adható informatikai válaszokat mutatta be, kiemelt hangsúlyt fektetve az eszközgazdálkodás, az ügyfélkezelés és a rendszerintegráció területeire.

Eric Straalman, az Autodesk EMEA régióban felelős térinformatikai termékek értékesítési vezetője a térinformatikai adatok kezeléséről, az ezek használatára felkészített adatbázisok és a tárgyieszköz-nyilvántartó rendszerek működéséről tartott előadást, melyben hangsúlyozta az új rendszerek adta adatminőséget, gyorsabb hozzáférést és megbízhatóbb adatokat is a jobb, informáltabb döntések meghozatalához.

Csendes Balázs, a Unisys Magyarország üzletág igazgatója a Revenue Assurance (Árbevétel biztosításról) tartott előadásában egy a teljes cégre kiterjedő módszerről beszélt, ami biztosítja, hogy minden szolgáltatás teljes mértékben számlázásra és kifizetésre kerüljön, mivel szakértők szerint a közműszolgáltató cégek a szolgáltatások értékének 3-11%-át nem realizálják a bevételükben. Ennek neve árbevétel szivárgás.

Szarka Attila, az APC Kereskedelmi Képviselettől bemutatta, hogy melyek azok a fontosabb IT trendek, amelyek befolyásolják az adatközponti infrastruktúrát, hogy milyen új hűtési problémák jelentkeznek, illetve várhatóak a közeljövőben, valamint egy nagysűrűségű hűtési megoldás összehasonlító elemzését is ismertette.

Benke Gábor, a DÉMÁSZ NyRT. ÁRTEMISZ Műszaki Információs Rendszer projekt vezetője esettanulmányi előadásában bemutatott egy új megoldást, amelyet a hálózat üzemirányítási feladatainak támogatására - a SCAD rendszer és a hálózat térképi adatbázisának együttműködésére alapozva – hoztak létre, új lehetőségeket nyitva a hálózat karbantartás tervezése, a fogyasztók üzemzavari értesítése, és a fogyasztói hibabejelentések kezelésének területén.

A konferencia záróelőadásában Zsebők Lajos, a Fejérvíz Zrt. kommunikációs és minőségfejlesztési főmérnöke esettanulmányi prezentációjában bemutatta egy közepes méretű víziközmű-szolgáltató cég informatikai igényeit, korábbi megoldásait, az SAP Core moduljai és az ISU, valamint a bevezető cég kiválasztásának megfontolásait. Kitért a projektindításra; megoldandó folyamatok – SAP rendszer – adatok – humán vonatkozások négyesében elemezte a projektlépéseket, ismertette a bevezetés nehézségeit, sikereit, az elért eredményeket, végül kitért a levonható tanulságokra.

Az IDC Infokommunikációs technológia a közüzemi és energiaszektorban 2006 magyarországi állomására 2006. november 28-án került sor. Az esemény támogatója az Autodesk, az APC Kereskedelmi Képviselet, a Unisys Magyarország valamint a Európai Bizottság, médiatámogatója a Computerworld, az IT-Business és a Gazdasági Rádió volt. További információt a konferenciasorozatról a www.idchungary.hu weboldalon talál.
Kulcsszavak: IDC-hu konferencia IDC

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36