Következő generációs hálózatépítésben támogatja a szolgáltatókat a BT
A következő generációs hálózatok és rendszerek segítségével a távközlési szolgáltatók jelentős költségmegtakarítás mellett vezethetnek be innovatív szolgáltatásokat, lerövidíthetik új termékeik piaci bevezetését és javíthatják az ügyfélkiszolgálás minőségét. A BT újonnan létrehozott 21C GV üzletágának BT 21C átalakítási szolgáltatásai (BT 21C Transformation Services) olyan komplett megoldást kínálnak a többi szolgáltatónak, amely az auditálástól és tanácsadástól kezdve az NGN hálózat teljes körű megvalósításán át annak üzemeltetéséig minden területet lefed. Az új szolgáltatások előnyeit elsőként a Turk Telekom élvezheti a BT és az Oger Telekom között létrejött támogatási szerződés keretében.
Paul Reynolds, a BT Wholesale vezérigazgatója elmondta: „A BT 21CN létrehozásának célja, hogy a világ legambiciózusabb generációváltási programját valósítsa meg a távközlésben. Mivel a szolgáltatók közül elsőként vállalkoztunk ilyen radikális átalakításra, mindent magunknak kellett kitalálnunk. Kidolgoztuk az üzleti tervet, ösztönöztük a nyílt szabványok alkalmazását a beszállítók körében, és nyílt konzultációk során megnyertük az ágazat többi szereplőjét is. A 21CN hálózattal az elmúlt két évben olyan értékes tapasztalatokat szereztünk, melyekkel más szolgáltatókat is hozzá tudunk segíteni saját NGN programjuk megvalósításához illetve felgyorsításához.”
Kapcsolódó cikkek
- Cisco IP telefóniát vezetett be a Richter Gedeon
- Kombinált internetcsomagok a T-Online-tól
- Kkv alközponti megoldások VoIP-kiterjesztése költséghatékonyan
- A PanTel és a Wiera kísérleti mobil VoIP szolgáltatást indít
- A VoIP-szolgáltatások jelentik a legfőbb veszélyt
- T-Systems videokonferencia rendszer a CeBIT-en
- 4 biztosan várható VOIP-os trend 2007-ben
- Több mint telefon: iPhone
- VOIP migráció - a meglévő ISDN alközpont VOIP-osítása
- A hatékony, kéz nélküli internetes telefonálási megoldás
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
2025-ben is farag az inflációból a Vodafone
A távközlési szolgáltatók évente egy alkalommal a fogyasztói árindex változásával egyoldalúan korrigálhatják előfizetéseik és szolgáltatásaik díjszabását. Az árindex számítását a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) végzi, és minden év januárjában teszik közzé az előző évre vonatkozó átlagos fogyasztói árindex változást, azaz a január 1. és december 31. közötti időszakra számított éves infláció mértékét.
Számos technológiai újdonságot leplezett le a Huawei
Újabb lépést tett előre a technológiai innováció útján a Huawei: bemutatta legújabb fejlesztéseit, köztük a HUAWEI Mate X6 hajlítható kijelzős okostelefont, a HUAWEI nova 13 okostelefon-sorozatot, valamint a HUAWEI FreeBuds Pro 4 prémium kategóriás vezeték nélküli fülhallgatót. Emellett Rose Gold színben bemutatkozott a gyártó egyedi formavilágú, nyitott kialakítású fülhallgatója, a HUAWEI FreeClip is.
Okosan a karácsonyi rohanásban! Válogassunk megfontoltan a mobilszolgáltatók ajánlatai között
Az ünnepi időszakban sokan szeretnék meglepni magukat vagy szeretteiket egy-egy új mobiltelefonnal, tablettel vagy okosórával. Ajándékvásárláskor a fogyasztók a szokásosnál jellemzően kevésbé tudatosan hoznak döntéseket, ilyenkor gyakran azt sem gondolják át, mekkora összegű kiadásra kell számítaniuk, illetve milyen hosszú távra szerződnek egy-egy mobilszolgáltatóval új okoseszközük megvételekor. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakértői ezért összeszedték, mit érdemes mérlegelnünk, ha hűségidős szerződéssel vásárolnánk mobil eszközt.
Készüljünk aktívan a karácsonyra – hasznos appok a HONOR-tól
Az ajándékvásárlástól a pihenés megszervezésééig, a karácsonyi ebéd és vacsora, és egy esetleges koktélparti kiötléséig számos feladat várhat még ránk az év vége előtt – a HONOR pedig pár hasznos appal segíti ezeket a potenciális munkákat.
Több mint 650 ezer nevezés érkezett a Huawei nemzetközi mobilfotós versenyére
Több mint 650 ezer nevezés közül választotta ki a zsűri a legjobb műveket a HUAWEI XMAGE Awards nemzetközi mobilfotós pályázatán. Az idei nyertes alkotások között olyan képek szerepelnek, amelyek a hétköznapi élet szépségét új, izgalmas perspektívából örökítik meg. A három fődíjas pályamű készítői fejenként 10 ezer dolláros pénzjutalomban részesültek. A versenyt idén nyolcadik alkalommal szervezték meg, hogy megmutassák, az egyszerű pillanatok is művészivé válhatnak a kreativitás és a megfelelő eszközök segítségével.