Mechatronikai kutatóközpont lesz Székesfehérváron

MTI Sajtóadatbank, 2007. március 12. 08:41
Mechatronikai kutatóközpont létesítését tervezi Székesfehérváron, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA), a Budapesti Műszaki Főiskolával és a Magyar Gépjárműipari Szövetséggel együttműködve; a részletekről pénteken tárgyaltak.
Az innovációs központot a városban működő autóipari és mechatronikai cégek kutatási, fejlesztési igényeire alapozva tervezik létrehozni a pólusprogram kulcsprojektjeként, európai uniós forrásokból megvalósuló Alba Innovációs Parkban - közölte az MTI-vel a székesfehérvári önkormányzat kabinetigazgatója.

Schultz György elmondta: a tanácskozáson "körvonalazódtak a kutatóközpont felállításának szervezeti és tartalmi lépései". A székesfehérvári vállalatok körében pedig megfogalmazódtak az innovációs központ autóipari, innovációs, méréstechnológiai szolgáltatásai iránti igények.

A központ tudományos bázisát az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (SZTAKI) biztosítja majd, a vállalati kapcsolatok kialakításában és az igények felmérésében a Magyar Gépjárműipari Szövetség tud aktívan részt venni.

Mivel a létrejövő kutatás-fejlesztési kapacitásnak és a laboroknak a helyi felsőoktatás kölcsönös erősítése is feladata lesz, kiemelkedő szerepe lesz a kutatóközpont kialakításában a Budapesti Műszaki Főiskolának is - mondta el Schultz György.

Az MTA Mechatronikai és Járműinformatikai Innovációs Központ Európai uniós forrásból valósulna meg, a pályázatot a létrehozásában érdekeltek és a vállalati partnerek összefogásával nyújtják majd be.

Székesfehérvár önkormányzata a közelmúltban két kutatóközpont megvalósítására kötött szándéknyilatkozatot az MTA-val. Mindkettő az akadémiai kutatóhelyeknek, laboratóriumoknak, felsőoktatási intézményeknek, szakképző helynek és szakkönyvtárnak helyet adó Alba Innovációs Parkban valósulna meg.

A Nanotechnológiai Innovációs Központ projekt részleteinek kidolgozásával már folyik a munka, a Mechatronikai és Járműinformatikai Innovációs Központ projekt kidolgozása pedig a pénteki megbeszéléssel kezdődött meg. Az önkormányzat 4,6 hektáros ingatlanán megvalósuló innovációs parkba települő kutatóközpontokban az akadémiai intézetek által használt legmodernebb műszerek, mérőberendezések kerülnek majd. Az ottani szolgáltatások igénybevétele, pedig lényegesen kevesebbe kerül majd a cégeknek, mintha a saját önálló kutatóbázis létrehozása, fenntartása.
Kulcsszavak: kutatás MTA tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az ázsiai autóipar lehagyta digitalizációban Európát

2024. december 21. 10:22

Új platform köti össze a vállalkozókat és partnereiket

2024. december 16. 13:25

CES 2025 előzetes: Elon Musk Amerikája, avagy a világ Musk-ja

2024. december 9. 16:46

Újabb részvételi rekordot döntött az e-Hód

2024. december 9. 11:32