Csomagbőség a mobilpiacon
A cégnél annyit árultak még el a tarifapolitikájukról, hogy a bevezetendő új csomagokra, akárcsak az eddigiekre, jellemző lesz a könnyű, nem sok elemből álló, áttekinthető díjszerkezet.
A régi szolgáltatók tarifastruktúrájára igazából nem volt nagy hatással a piacbővülés, bár egy-két aprósággal, újdonsággal (vagy éppen "régiséggel") mindegyik megpróbált előrukkolni az új évben. Ez utóbbira példa, hogy a Westel 900 már jó előre, még a Vodafone-éra előtt bejelentette, hogy 2000-ben nem emeli árait. Év végén pedig már a havidíjak csökkentéséről számoltak be. Ugyanakkor január 1-jétől bevezették a másodperc alapú számlázást. A Westel 30-asnak nevezett rendszerben a 30 másodpercnél rövidebb hívások után fél percet számláznak, fölötte pedig a tényleges, immár másodpercben mért beszélgetési idő után.
A Pannon GSM egyelőre szintén az 1999. évi díjakkal számol. Mint a cégnél január elején elmondták, addig nem változtatnak, amíg a Matávval véglegesen meg nem állapodnak az összekapcsolási díjakról, de mindenképpen a jövőben is versenyképes árakat ígérnek.
A 450-es Westel Kft. nemcsak a Vodafone indulóárait várta meg, hanem a múlt év utolsó napjaira halasztotta új díjstruktúrájának kidolgozását. Ezzel együtt mégsem mondható, hogy jelentős átalakításokra került volna sor. Legjelentősebb újítása, hogy megszüntette az egyszeri belépési díjat. E cég kínálatának szinte egyedülálló, vonzó eleme, hogy a mindenkinél legdrágábban számított úgynevezett csúcsidőszak reggel nyolctól csak délután ötig tart. (Másoknál, néhány csomag kivételével, este nyolcig is kitolódik.) A percdíjakban egyébként is igen kedvező Westel Kft. K.O. csomagjánál ráadásul bevezették az "ebédszünetet" is, ugyanis a 12 és 13 óra közötti 60 perc sem tartozik a csúcsidőbe, ezalatt tehát olcsóbban lehet trécselni.
A négy csomagja ellenére is viszonylag jól áttekinthető Westel 450-es tarifaszerkezetet lényegében éppen az egyedi időszámítás bonyolítja. Csak itt fordul elő például, hogy a munkanapokat három szakaszra tagolják: csúcsidőre, éjszakai időszakra és egyéb időszakra, ugyanakkor munkaszüneti napokon is különbséget tesznek nappali (ez esetben ez egyébnek számít) és éjszakai időszak között. Más szolgáltatóra ez nem jellemző. Meg kell még jegyezni, hogy a Westel 450 táblázatban közölt ajánlata nem teljes körű, nem szerepel benne például a Bónusz csomag, amely speciális, az üzletszabályzatban leírt feltételek teljesülése esetén választható.
Az összehasonlítás a Vodafone és a Pannon GSM esetében a legegyszerűbb, mivel egyforma időszámítást alkalmaznak (a rosszmájúak már az 1800-as szolgáltató indulásakor megjegyezték, hogy az "lemásolta" a Pannon tarifaszerkezetét, csak kicsit eltérő, esetenként alacsonyabb árakkal. Az mindenesetre tény, hogy mindkettőjüknél munkanapokon reggel 8-tól este 8-ig tart a csúcsidő, este 8-tól reggel 8-ig a csúcsidőn kívüli díjzóna, és értelemszerűen szombat 0-tól vasárnap 24 óráig a hétvégi időszámítás (többnyire munkaszüneti napokon is).
(A Westel 900 még az egyes csomagjainál is eltérően számítja az időt, ezt a táblázat végén részletezzük.)
A viszonylag csekély év eleji változás ellenére sem mondható, hogy egyfajta állóvíz lenne a mobilpiac. Az öszszes előfizető száma a 2000-be fordulás idején meghaladta a másfél milliót, a piacvezető Westel 900 mintegy 800 ezer, a Pannon GSM több mint 6000 ezer, a 450-es Westel Kft. 100 ezer ügyfelet tart nyilván. E három cég a saját rendszerrel történő lefedettségét egyöntetűen 99 százalékosnak nyilvánítja, a már 20 ezer előfizetőt verbuvált Vodafone a belföldi barangolás révén szintén ekkora lefedettségről számolhat be, de a cégnél hozzátették, hogy saját hálózatukkal szolgálják ki a fővárost, az M1-es autópályát egészen az osztrák határig, valamint hat vidéki várost.
A szakemberek az idén további fellendüléssel számolnak, amihez nyilvánvalóan hozzájárul a négy szolgáltató árcsökkenésben is megnyilvánuló versenye, valamint marketingakcióik egymás hatását is erősítő ügyféltoborzó ereje.
Kapcsolódó cikkek
- 11 millió mobil-előfizető
- Az osztrákok többsége nem tudja elképzelni életét mobil nélkül
- 16%-os bővülés a mobilpiacon 2007-ben
- A főiskolások leginkább böngésznek és leveleznek a neten
- 112 ezerrel több mobil-előfizető szeptemberben
- Százezerrel több mobil-előfizető augusztusban
- Egymilliárd internetező, négymilliárd telefon
- 77 ezerrel több mobil-előfizető júniusban
- Ericsson IMS-megoldás a Vodafone-nál
- 2,3 milliárd emberé a 3 milliárd mobil-előfizetés
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Az LG OLED tévéinek legfontosabb AI és személyreszabhatósági innovációi mutatkoznak be az új QNED TV-modellekben
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.