Informatikai Ki-kicsoda
„Az informatikai problémájukra megoldást kereső szakemberek évek óta egyre nagyobb számban keresik fel a NetAcademia Tudástárat. Így régóta tervezzük, hogy az itt formálódó több ezres szakmai közösség számára egy olyan szolgáltatást fejlesszünk ki, mely az iWiW-hez hasonlóan támogatja az ismerősi kapcsolatok építését, másrészt egyfajta kikicsodaként segíti a különböző szaktudással rendelkező informatikusok és informatikai cégek felkutatását” – mondta Szántó Zoltán, a NetAcademia Oktatóközpont kereskedelmi igazgatója. Az it2it.hu szolgáltatásait megismerve a NetAcademia menedzsmentje végül úgy döntött, hogy fejlesztés helyett inkább a már publikus béta állapotban lévő és igen ígéretes megoldást integrálják saját oldalaikhoz.
„Az it2it.hu címen elérhető szolgáltatás jóval többet tud annál, mint aminek megvalósítását terveztük. Mivel az it2it.hu üzemeltetője nyitott volt megkeresésünkre, így mostantól a Tudástár tagjai számára is elérhetővé tettük ezt az informatikusok és informatikai cégek számára készült üzleti kapcsolatépítő szolgáltatást” – mondta Szántó Zoltán.
Az it2it.hu adatbázisába IT szakemberek és cégek egyaránt regisztrálhatnak; a szolgáltatás célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az informatikai szereplőket. A NetAcademia Tudástárba integrált megoldás segítségével az informatikusok online önéletrajzot hozhatnak létre, melyben az információk láthatóságát részletesen szabályozhatják. Az így létrejövő adatbázis számos szempont – például a tag informatikai szaktudása – alapján kereshető. Mivel a rendszer kívülről nyitott, az it2it speciális informatikai kompetenciákkal rendelkező szakemberek, valamint cégek felkutatására is használható.
Kapcsolódó cikkek
- Új web2 szolgáltatás: Közösségi térkép
- A NetAcademiával képezteti leendő tanácsadóit a Microsoft
- Még mindig toronymagasan a MySpace a legnépszerűbb közösségi oldal
- vidUP: indul a magyar mobilvideo-megosztó portál
- Saját gyártású videókat kínáló hazai portál
- Zhoriben: új kapcsolatépítő weboldal lovári nyelven
- Az Index megvette a Videobombot
- YouTube-tilalom az amerikai hadseregben
- Közösségi portál a Pannontól
- Magyar a legjobb európai webkettes oldalak között
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Siemens Xcelerator: az Eplan és a Siemens zökkenőmentes adatátvitelt tesz lehetővé a gépgyártásban
A Siemens és az Eplan hatékonyabbá teszi a tervezési és gyártási folyamatokat a gépeket és gyártósorokat építő ügyfeleik számára.
A Z-generáció tudja milyen munkahelyet szeretne
Az önérvényesítés, a munkahelyi környezet, az anyagiak, a társas kapcsolatok, valamint a kreativitás, illetve a szellemi ösztönzők azok a legfőbb munkaértékek, amelyek a STEM pályára lépő Z-generációs fiatalok számára meghatározóak a leendő munkahelyük kiválasztásában és az ottani megmaradásukban – derül ki a Becsei Lilla pályaorientációs szakember friss, országos, reprezentatív kutatásából, amit az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetséggel együttműködésben készített el a 12. osztályos magyar tanulók körében.
Az LG 2025-ös QNED evo termékcsaládja jelentős technológiai fejlődésen ment át
Az LG Electronics (LG) bemutatja a megújult, 2025-ös QNED evo termékcsaládját egy újonnan szabadalmaztatott, széles színskálát biztosító technológiával. A készülékek valódi 4K felbontású képet és akár 144 Hz*-es képfrissítési rátát tesznek lehetővé vezeték nélküli kapcsolódással, ultraalacsony késleltetéssel. Emellett a széria tagjai továbbfejlesztett mesterséges intelligencia alapú kép- és hangfeldolgozást, és személyre szabhatóságot biztosítanak a webOS 25-ön keresztül.
Új törvény szabályozza a kiberbiztonságot
A Parlament elfogadta a kiberbiztonsági szabályozás új keretrendszerét, a Magyarország kiberbiztonságáról szóló törvényt. A jogszabály új kötelezettségeket is ró az érintett vállalatokra – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda. A jogszabálynak meg nem felelő cég akár 10 millió eurós bírsággal nézhet szembe.
Sikertörténet: a Széchenyi-egyetem exitált drónfejlesztő startup cégéből
A győri Széchenyi István Egyetem jelentős hozzáadott értékkel vállalt szerepet a három éve egy szakmai partnerrel és egy tőkebefektetővel létrehozott ABZ Innovation Kft. eredményeiben, amelynek visszaigazolását a piaci siker jelenti. Az intézmény november végén értékesítette a drónfejlesztéssel és -gyártással foglalkozó startup cégben meglévő tulajdoni hányada jelentős részét.