Budapesten tartóztatták le az eBay-csalót
Marijana Felikszova Lozanova a hatóságok szerint pénzmosás és online csalás bűnével vádolható. A bolgár nő a tavalyi év márciusa és áprilisa között társaival együtt drága cikkeket, például motorokat és hajókat kínált eladásra az eBayen. Az online aukció nyerteseit azután közvetlenül, az eBay rendszerének megkerülésével keresték meg e-mailben, majd amikor fizetésre került sor, a vevőket egy "eBay Secure Traders" nevű rendszerhez irányították. A bizalomkeltő név ellenére ennek a rendszernek semmi köze nem volt az online aukciós óriáshoz, a vevők pedig nem kapták meg a vélhetően soha nem is létezett árut. A pénz egy hamis kanadai útlevéllel Gentiane LaFrance névre, illetve brit útlevéllel Naomi DeBont névre kiállított számlára került. Lozanova kemény büntetés elé nézhet, ha a nyomozóknak sikerül bizonyítaniuk a vádakat, a maximális kiszabható büntetési tétel 20 év börtön.
Kapcsolódó cikkek
- Az amerikai rendőrök felhatalmazás nélkül kutathatnak a mobiltelefonokban
- NMHH: hárman fellebbezték meg a 900-as tender eredményét
- Telefonhívások, e-mailek, sms-ek adatainak tárolását írná elő a brit kormány
- Ausztráliában per tárgya a Twitter, míg Nagy-Britanniában a kizsákmányoltak szószólójának szerepét játssza
- Vizsgálat indult az Apple kínai beszállítóinál
- Az ACTA széleskörű társadalmi egyeztetését szorgalmazza az IVSZ
- Különleges egységet hozott létre a cseh rendőrség a számítógépes kalózok ellen
- Kalózportált zártak be a hatóságok, börtönnel fenyegetik a letöltőket
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (2. rész)
- Felháborodás fogadja a twitteres cenzúrát - Üres címlap, digitálisan (1. rész)
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.
Copilot for Microsoft 365 már magyarul is
A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.
Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt
A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban.
A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat
Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől.